Holdvilág

Az egész olyan volt, mintha csak álmodnánk. Most pedig olyan, mintha csak álmodtuk volna. És nem csak én érzem így. A-nak is ez a benyomása.

Amikor kitaláltuk, hogy elmegyünk Peruba, akkor egy crazy kattanásnak tűnt az egész. Amikor megvettük a repjegyeket, akkor egy hatalmas adrenalin löketet éreztem, amitől napokig csak 32 foggal vigyorogtam. Amikor terveztük, hogy akkor miket is nézzünk meg, akkor még úgy éreztem, hogy bármi közbe jöhet, és nem mertem beleélni magam. Amikor felszállt a gépünk, akkor pedig belekerültem egy nagyon furcsa állapotba - egyfajta lebegésbe, mintha kívülről nézném magam és mindent, ami velem történik. Ez egészen a hazaérkezésünket követő pár napig tartott.

Utána olyan dolgok történtek velem, amik hosszú időre kirántották a biztos talajt a lábam alól, és nagyon erősen áthelyezték a fókuszt. Ezért is van többek között, hogy most írok először Peruról.

Peru egy igazán más dimenziót jelentett számomra. Abban bíztam, hogy egyfajta menekülés lesz. Nem számítottam rá, hogy végül totálisan kívül helyez saját magamon. Ez egy furcsa tapasztalás, amire nem nagyon volt még alkalmam. Nem vagyok benne biztos, hogy a Peruban történtek legteljesebb megélése volt ez a hozzáállás, de még azt sem sikerült felfejtenem, hogy miért alakult így. Viszont roppant tanulságos volt kívülről szemlélni önmagamat. Egészen másmilyen érzés így reflektálni magunkra és a körülöttünk lévő dolgokra. Ez a külső nézőpont lehetőséget adott arra, hogy a megfelelő könnyedséggel (magamhoz képest a legminimálisabb parázással) tudjam végigcsinálni a több mint két hetet, ami szükséges is volt, tekintve, hogy elég spontán módon szerveztük meg, hogy hol, mikor és mit fogunk csinálni.

Talán ha itthon is el tudnám távolítani magam ennyire, akkor sokkal jobban menne bevenni a leszarom tablettát. Viszont ez a fajta kivonódás nekem kicsit azt is jelentette, hogy nem éltem meg a jó dolgokat sem olyan mélyen. Ez alól talán két este képez kivételt: az egyik, mikor Arequipában berúgtunk egyetlen pisco-tól és könnyesre kacagtuk magunkat; a másik, mikor a Machu Picchutól hazafelé menet én már nagyon rosszul voltam, A. meg még nem annyira, és a kisbuszban várakozva röhögtünk a saját nyomorunkon.

Már ezer éve nem volt lehetőségem igazán itthagyva az életemet elutazni -- és bevallom, bizonyos szempontból nem esett olyan jól mint vártam, mert szeretem az életem. Más szempontból viszont nagyon-nagyon jó volt, jót tett, és sokkal jobban értékelek dolgokat azóta, mióta hazajöttem. Arról nem is beszélve, hogy a világ érdekes és izgalmas - jó megismerni.

Most meg olyan, mintha csak álmodtuk volna az egészet.

Még csak néhány óra telt el azóta, hogy megvettük a repjegyet, de egyszerűen nem bírok megnyugodni. Vár ránk PERU! Teljesen hihetetlen. Még mindig nem bírom feldolgozni, pedig ott figyel az emailjeim között a visszaigazolás, és a pénztárcám is sokkal karcsúbb lett. Megtettük az első lépést, hogy eljussunk a saját kis privát világvégénkre.

A következő lépcső a biztosítás megkötése lesz. Ha az ember ennyi pénzt elver repülőjegyre, akkor azér azt már érdemes bebiztosítania. Utána pedig jöhetnek a védőoltások, a szállások, a precízebb tervezés. Például kölcsön kell kérni valakitől egy hátizsákot. Óóóóó, és még annyi minden!

Aztán nem csak ezügyben tettem előrelépést. Megkezdődött a héten a suli is. Bizonyos szempontból nagyon kemény. Sokkal koncentráltabb és fegyelmezettebb figyelmet követel, mint a munka. Ráadásul egy nagyon kompetitív társaság jött össze, ami rám olyan szempontból jó hatással van, hogy húzza a teljesítményemet és nem hagy lébecolni, de cserébe emberileg kijön belőlem a vérmacska, amit meg ugyebár nem szoktak szeretni. Szóval nem hinném, hogy életre szóló barátokat szerzek, cserébe hajtok mint az állat, ami pedig közelebb visz ahhoz, hogy végre jó fejlesztő legyek. És ami a legjobb a suliban: hogy baromira élvezem. :)

Más dolgokban is haladunk. Például van már étkezőasztalunk és székeink! És le van terítve a szőnyeg. És van végre fürdőszoba bútor és gardrób. Már csak egy szobányi doboz van.

Éééééééés van Cicu! Purrog és nyávog és jön. Hozza a kis madzagját, hogy játsszunk vele. És megrágja a virágokat. És lehetetlen róla mobillal tisztességes képet csinálni, mert fekete mint az éjszaka. Hát nem csodálatos?!

És még csak március van. :D

Vannak emberek az életemben, akik feltűntek egy bizonyos szerepben, majd egy nagyon radikálisan másikban kötöttek ki (nem írom, hogy végül, hiszen ezek után ki tudja, mi jön még). Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lett volna, ha azokban a kezdeti pillanatokban valaki figyelmezteti őket, megsúgja nekik, hogy mi lesz később. Talán máshogy járnak az utjukon. Talán nem.

Ha valaki azt mondja a zsenik szakkörében A.-nak, hogy a lány, akit még az oviból ismer, nem csak a Schumacher iránti rajongásában és a zsenik közötti különcségében osztozik, hanem egy nap majd felkéri, hogy legyen tanú az esküvőjén.

Ha G. barátnőmnek valaki azt mondja azon a szigligeti táborozáson, hogy aki olyan lelkesen vigasztalgatja, az a kis csitri majd osztálytársa és szívbéli barátnője lesz a gimiben, és azután is.

Ha G. barátomnak valaki azt mondja a gimiben, hogy a lány az első padból, akivel éveken át alig beszélt vagy két szót, egyszer a legfőbb bizalmasai közt fogja számon tartani.

Ha Nyanyettnek még az elején megsúgják, hogy a gólyatábori egymás mellé sodródás egy nagyon-nagyon különböző ember barátságát fogja jelenteni.

Ha FK-nek valaki azt mondja, hogy az a jelentéktelen hallgató a harmadik padból, akinek jószívűségből megadta az ötöst, mert a többi el se jött javítani, na az a lány lesz hosszú évek múlva az egyik legjobb barátnője.

Ha Angoltancsinak előre megmondják, hogy az a kis klikk, akik olyan ellenségesen viselkedtek a bemutatásakor, azok lesznek a hozzá kerti partira menő, a magánéletüket a legapróbb fájdalmakig kibeszélő diákjai.

Ha Mkának megsúgja valaki, hogy az, akire olyan rémesen ráförmedt az első angolórák egyikén, és akit aztán hónapokig szekált, na az lesz a sógornője.

Ha Tepinek valaki azt mondja, hogy a lány, akivel ha Mka beszél, akkor mindig kizavarja a szobából, na az a lány lesz az ő felesége.

Ha VZ-nek valaki elmondja, hogy az az észre sem vett arc a hallgatóságból, az a később fel nem vett állásra jelentkező, na az a lány majd úgy fogja őt emlegetni, mint kedves barátai egyikét.

Ha B.-nak megsúgja valaki, hogy az a lány, aki folyton szúrkálja magát (és amitől ő rosszul van), azzal a lánnyal évekkel később hetente egyszer statisztika óra jelszóval (szigorúan tanulás után!) végtelen beszélgetéseket folytat majd a nagyerdőn.

Ha SirM-nek valaki még időben szól, hogy a kölyökpezsgős vodka felett érdeklődve bazsajgó csaj miatt fogja majd egyszer megszakítani a kapcsolatot a legjobb barátjával.

***

Ezek a számomra oly drága emberek talán még időben másmerre mentek volna. Vagy éppen nem. De legalább sejtésük lett volna arról, hogy mi vár rájuk. És választhattak volna. 

Bemutatom a blog szereplőit, nem fontossági sorrendben és valószínűleg a teljesség igénye nélkül.

M.
Csodálatos barátom. Bikanyakú, négerorrú, legjobb humorú. Aki úgy szeret, ahogy vagyok.

A.
Legeslegrégebbi legjobb barátnőm. Már az ovi óta. Meg a zsenik szakkörében. Meg a gimiben. És azóta is, mindig. Aki tényleg betartotta, hogy mi mindig barátok leszünk, és ezért nagyon szeretem.

G. barátnőm
Együtt sakkoztunk és megvigasztaltam, mikor a táborban sírt. Azóta töretlenül barátnőm. Szőke.

T.
Barátom. Mindig tudja, hogy mit akarnak hallani a lányok. Rendszerint azt mondja nekik. A vesémbe lát.

E.
Fiatal barátnőm, aki T. kedvese. Csajos bulik emlékei kísérnek minket.

G. barátom
Úgy barátkoztunk össze, hogy egymás mellett ültünk a buszon. Nagyon jókat lehet ám vele beszélgetni. Nagyon. És sose fogadok szót neki, de azért szeret.

Sehi
Van benne valami egyszerre melankolikus és végtelenül vidám. Igazi femme fatale. Kreatív. Az egyik legszebb lány, akit ismerek.

Gy.
Exem. Fura. :)

Nyanyett
Egyetemi barátnőm a gólyatábor óta. Nagyon különbözőek vagyunk és mégis. Ha Pestre költözünk, jó lesz, hogy ő már ott van.

Ofélia
Laktunk együtt az egyetem alatt, azóta közeli barátnőm. Ő a tipikus példa arra, hogy kicsi a bors, de erős.

D.
Tesókám. Nincs, aki nála jobban ismerne.

Anyám
Eszméletlen finomakat főz, és rendszerint akkor telefonál, mikor vacsorázok.

Apám
Szeretnék hasonlítani rá.

Papikám
Apai nagyapám. Kislánykoromban azt gondoltam, ő a világ legokosabb embere. Tulajdonképpen igazam volt.

Szupernagyim
Apai nagymamám. Humor és végtelen türelem jellemzi. Ő a család lelke.

Gonoszmáté
Gonosz velem, ezért amikor kedves, az ünnepnap.

P.
Szerelmem, kedvesem, párom, lelki társam, másik felem, kuktám, macskám, aki a zuhanyrózsát tartja miközben hajat mosok, hogy ne fázzak.

Ja igen, és én:
ithil

Hamarosan átgyalogolunk a következő esztendőbe, úgyhogy ideje megejteni a szokásos év végi összegzést, évértékelést és az esetleges fogadalmakat.

Ami az évértékelést illeti, igazán nem panaszkodhatok, szépséges, kiegyensúlyozott, boldogságos évem volt, amilyen még sose. Még a maga nehézségeivel is. Tehát:

- elköltöztünk eddigi életem legklasszabb albérletébe
- azt hiszem, lassan kijelenthetem, hogy megtanultam főzni (sőt, karácsonyra szakácskönyvet kaptam)
- letettem az összes vizsgámat, eztán már csak a szigorlat van hátra jövőre
- mindenféle apró öröm ért, amiért érdemes
- azért megvolt az idei trauma is, a szokásos szakmai para
- lett egy jó kis munkám, ami most januárban fog befejeződni
- rájöttem, hogy a kutyákat is szeretem
- szereztem néhány új barátot
- elkezdtem sportolni, erősödni

És akkor most jöhetnek a tervek 2013-ra:

- meglátogatni A.-t Berlinben
- körbebiciklizni a Balatont
- megfogni egy kisbabát
- megírni legalább 3 cikket
- fogyni legalább 3 kilót

És akkor hajrá. Boldog Új Évet mindenkinek!

És igen, kaptunk két jegyet a Muse keddi koncertjére. Csodálatos Angoltancsim ismét rám gondolt. :)

Sokat hezitáltunk már nyáron is, hogy menjünk-e, de végül a piszkos anyagiak győztek. Nem vettünk jegyet, fájt a szívünk. De ez bizonyára valami sorsszerű dolog, mert kaptunk. Kedden délig elintéztem az ösztöndíjpályázattal kapcsolatos utolsó teendőket, majd felpattantunk a vonatra, és irány Pest. (A laptop vásárlós vacsizós részt most átugorjuk.)

Háromnegyed 8-kor találkoztunk A.-val és Tépéterrel a stadionban, megölelgettük egymást, A. már olyan vidáman és bezsongva ugrándozott, mint egy kis kecske.

Olyan 9 körül kezdett a Muse, tökéletes berobbanó számként a Supermacy-t választva. (teljes setlist egyébként itten) Én még sosem jártam Muse koncerten, elléntétben P.-vel, úgyhogy nekem lehengerlő meglepetéssel hatott a fantasztikus technika, amit lenyomtak. A fények, a kijelzők, a képek és nem utolsó sorban a küzdőtéren tomboló közönség látványa - engem maximálisan meggyőztek. Hozzátenném, megért volna egy fotót a kezdetkor, ahogy a sok kis telefon/fényképező kijelző felvillan az emberek kezében - mintha díszkivilágitása lett volna a közönségnek is.

Közel 2 órát játszottak, lenyomtak két ráadás blokkot is a végén. Minden előzetes ellenérzésem ellenére ez volt az egyik legjobb (és mindenképp a leglátványosabb) koncert, amin valaha jártam.

Most pedig folytatódik az új album (és a régebbiek) rongyosra hallgatása.

Még a gimiben kitaláltuk A.-val, hogy mi, na mi aztán nem leszünk olyanok, mint az anyáink. Ez nem valami könnyen kivitelezhető dolog (nevelés-öröklődés elleni harc), de azért próbálkozunk.

De azt hiszem, van még néhány apróság, amit esetleg megszívlelhetünk, ha a sors furcsa fintora során gyerekünk lesz. (most nem szeretném boncolgatni a ki milyen életre vágyik témát; ennek köszönhető ez a szóhasználat)

Szóval. Fontos jótanács. Egy gyereket legjobb esetben is kb. 20 éves koráig lehet nevelni. Utána minden erőlködés falrahányt borsó, befolyásolás, visszataszító majomszeretet és a vágy, hogy a kedves szülő élhesse a gyereke életét.

Tanítsd meg a gyereked mindenre, amit jónak látsz, szeresd, neveld, és mikor lejárt az időd és már felnőtt, akkor a legjobb amit tehetsz, hogy belátásod szerint támogatod és szereted őt.

Ehhez még annyit fűznék hozzá, hogy minden kedves anyuka, aki megpróbálja irányítani a kisfiát, gondolkozzon el azon, hogy ő randizott volna-e valaha egy olyan 30+ pasival, aki még az anyjával él (akár képletesen).

A-nak is! meg nekem is :)

Már gimis korunk óta megfogadtuk, hogy mi nem, mi soha.. soha, de soha nem leszünk olyanok, mint az anyánk. Mi nem követjük majd el azokat a hibákat. És írjuk, jegyezzük, hogy még véletlenül se felejtsük el. Csak csemegéznék:

Egy férj nem lesz rossz apa vagy rossz férj azért, mert néha megiszik egy sört vagy egy kis pálinkát a haverokkal. Még akkor se, ha otthon kell várni, mert ez egy fiús buli. Nem bűn, ha néha kikapcsolódik nélkülünk.

Ha a gyerek leönti a terítőt levessel, nem ordítjuk le a fejét. Minek? Ki lehet mosni a terítőt.

Soha, de soha nem kérjük számon a gyereken, hogy miért nincs még pasija/nője, ki fog futni az időből, sose lesz unoka.

Soha nem mondjuk a gyerekünknek, hogy ő legönzőbb ember a világon, és nem csoda, hogy nem jár senkivel. Még ha igaz lenne, akkor se. Nem az a cél, hogy egy életre megutáljon minket...

Fontos, hogy társa legyünk a kedvesünknek. Elkísérjük sétálni, korizni, ide-oda, még ha vajmi kevés kedvünk is van hozzá. Ő is eljön velünk a buliba, turkálóba, könyvesboltba...stb. :)

Nem az a lényeg, hogy hogy porszívózott ki, vagy hogy teregette ki a ruhát a gyerek. A lényeg, hogy megcsinálta - olyan jól fog esni neki, ha megdicsérjük.

Soha, de soha (és ezt különösen észben akarom tartani!) ne utasításokkal kérjünk!

Egy ölelés, egy puszi soha ne legyen tabu.

Ne legyen tabu a szex, a nemiség, a halál, az emberi kapcsolatok.

Ne pletykáljuk el rögtön a nagyinak, a nagynéniknek, a nagybácsiknak a gyerek gondját-baját. Nem azért mondta el nekünk, mert az egész családdal meg akarta osztani.

***

És így tovább. Ha eszembe jutnak még fontos dolgok, felvésem őket. Evidenciákat és nőimagazinos sablonokat annyira nem akarok, még ha mély igazság is rejlik bennük.

Bármily meglepő a felsoroltak mind kőkemény tanulságai az életünknek. :S
Na de majd mi megváltjuk a világot! :)