Holdvilág

Szokás szerint most is azzal kezdtem, hogy elolvastam a tavalyi évértékelést. Jót mosolyogtam rajta, aztán jót nevettem azon a rengeteg ponton, amit kitűztem az idei évre.

Hogy mivel telt 2022? Például azzal, hogy Manóc megtanult folyékonyan és érdekérvényesítően beszélni. Meg énekelni. Folyamatosan énekelni. Egy kis juke box az egész gyerek.

Részben a költségcsökkentés miatt, részben mert már Manóc is azt eszi amit a család többi tagja, elkezdtem rendszeresebben főzni. Ma már alig rendelünk. Kemény logisztika folyton változatos ételeket tenni az asztalra és nem elfelejteni, hogy mi az ami még van itthon, és mi az, amit venni kell.

Bár csak az idén fedeztük fel, de egy félévet így is elhordtam Manócot babaszertornára, ami nagyon jót tett neki, és amit mind a ketten nagyon élveztünk. Sajnos a bölcsi miatt már nem tudunk járni.

Manóc szobatiszta lett januárban, úgyhogy eladhattam a mosipelusokat (a pelusok árának több mint fele visszajött - muhaha). Az E-ék esküvőjén pedig sikeresen elkaptuk végre a covidot is mindannyian (L már másodszor), úgyhogy ezen a tűzkeresztségen is átestünk.

A nyarat félig a mamánál töltöttük, félig itthon. A közös családi nyaralás is kimondottan jól sikerült. :) Meg a kettesben eltöltött bónusz hétvége is, amit ráadásul Manóc is sikeresen vett.

Ami még fontos lehet. Anyám nyugdíjba ment, mostmár főállású nagymama. Manócról kiderült, hogy szenvedélyesen szereti a vonatokat. Ami még ennél is csodálatosabb, hogy a könyveket is imádja. Szinte minden nap jön, hoz valami mesekönyvet és közli, hogy olvassunk. Könyvtárba is beiratkoztunk, én ezzel csökkentettem a saját kiadásaimat - sikeresen. :)

Na meg van egy régiúj barátnőm, akiről kiderült, hogy eléggé számíthatunk egymásra. Elkísért kórházba, fogta a kezemet, mikor be voltam szarva.

És akkor most nézzük, miket végeztem az idei tervekből:

1. Sajnos terepre még nem tudtam kimenni, mert mire Manóc megérett rá, addigra bölcsibe kellett mennie és akkor nem akartam megborítani mégjobban a kis megszokott dolgait. Talán majd 2023-ban. De annyi előrelépés azért történt, hogy koordinátor lettem a szervezeten belül, amit nagyon szeretek csinálni.

2. A munkába végül november 17-én mentem vissza, és azóta is a kőkemény visszarázódásban vagyok. Nem abba a csapatba kerültem ugyanis, ahol korábban dolgoztam. Ez egy teljesen új munkakör, teljesen új tudást igényel és tök új emberekkel kell dolgozni. Na mondjuk legalább a közvetlen kollégák nagyon jófejek. Zakkant az összes. :)

3. Nem rajzoltam vagy festettem többet, viszont sokkal többet olvastam. Jobbára gyerekkönyveket, főleg Manócnak, de azért sok felnőtt olvasmány is sorra került.

4. Na a jó bölcsi, az hálazégnek sikerült. Nagyon elégedett vagyok a nevelőkkel, a vezetőséggel, a napirenddel, a felszereltséggel és még a kis csoporttársakkal is. Manóc is szereti, és ez a legfontosabb.

5. A spanyol tanulás sajnos nem fért bele. Most prioritást élvezett, hogy SirM megtanuljon rendesen angolul.

6. Ez a kettesben levés nem nagyon valósult meg, és ez azért érződik is. De legalább családként most több közös programunk is volt.

7. Nem csináltam végül tanfolyamot, de mégis elkezdtem újra vezetni. Ennek jó sztorija van, úgyhogy leírom. L már régóta jár lovagolni és egyszer SirM vitte el és onnan teljesen belelkesedve jött haza, hogy szerinte mennünk kéne nekünk is. Aztán ez elmaradt. De megint jött egy alkalom, hogy nekünk kellett L-t lovagolni kísérni és foglaltunk egy időpontot Manócnak is. És nagyon jó volt látni, ahogy a két gyerek élvezi a lovaglást. Olyannyira, hogy legközelebb már mi is felültünk a lóra! És bizony, azóta járunk családilag lovagolni. És mivel a lovarda az istenhátamögött van, ezért kocsival megyünk. Éljen a közösségi autózás!

+1 Ugyanmár! :D (de legalább a lovaglás sport)

--------------------------------------------------------------------------------------------

És akkor nézzük a terveket 2023-ra:

1. Nagy valószínűséggel beiratkozom német nyelvtanfolyamra.

2. Rendszeresen fogunk járni lovagolni továbbra is.

3. Elutazunk valahova családilag, ahol még nem jártunk.

4. Leszervezek végre egy fotózást.

Boldog új évet mindenkinek! :)

Úgy látszik, már-már hagyomány lesz abból, hogy én évvégén beteg vagyok. Szerencsére nem covid, de azért nem kellemes ez se. Főleg úgy, hogy próbálom nem felébreszteni a kicsit a köhögésemmel. Szóval most is meleg tea és pléd alatt kuksolás a mai program.

 -------------

Na itt hagytam abba december 31-én, hogy aztán most folytassam. Ami a 2020-ra megfogadott egyetlen tervet illetni, jelesül hogy gyakrabban dokumentálom az életünket, nos ez nem igazán valósult meg. Nem akartam sem rinyálni, sem kiteregetni a babavárás számomra nagyon intim és személyes folyamatát.

Nem vagyok híve sem a facebookra kipakolt ultrahang fotóknak, se a terhesfotózásnak. Szerintem a babával kapcsolatos dolgok maximum a közvetlen családot érdeklik, a többi embernek inkább csak idegesítő vagy frusztráló. Szóval eszem ágában sem volt kipakolni ezt a számunkra fontos, de nagyon személyes boldogságot.

Természetesen a covid sem tette könnyebbé az évet. Főleg a tavaszi karantén, amikor egyszerre kellett már nagyon terhesen dolgozni, L-val tanulni és bezárva lenni a négy fal közé. Hogy a heti rendszerességű kórházlátogatásokról és kezelésekről már ne is beszéljünk.

Aztán eljött a nyár, lazult a karantén, SirM bejöhetett a fia születésére és kicsit átrendeződtek a dolgok. :)

Azt kell mondjam, hogy vannak folyamatos nehézségek, van stressz most is. De teljesen másmilyen, mint a munkából adódó, és ez nekem nagyon jót tesz. SirM szerint türelmesebb is lettem. Bizonyos területeken ez egész biztosan így van. És a Tm-vel való viszonyunk is változott egy kicsit. Nem lettünk barátnők vagy ilyesmi, inkább csak egy kicsit már kevésbé veszem magamra a gonoszkodásait, illetve már ő sem félti tőlem olyan végzetesen a pozícióját.

Szóval 2020 sok változást hozott, sok új élményt, tanulságot is.

--------------

És akkor most lássuk a terveket 2021-re.

1.) Jelentkezek önkénteskedni, tanítani. Ha beválik a dolog, akkor szeretném elmélyíteni majd.

2.) Elkészítem TMama honlapját.

3.) Elkezdek festeni.

4.) Kiélvezem a Manóccal itthon töltött időt. :)

Az elmúlt három hónap semmihez sem hasonlítható, amit korábban megéltem. Kicsit olyan, mintha kívülről szemlélném magam. Még mindig nehéz elhinnem, hogy ez a kisember hozzám tartozik és én hozzá tartozok.

Annyira szürreális, hogy amikor feléhajolok és megszólalok, azzal mosolyt csalok az arcára. Rámnevet pusztán azért, mert figyelek rá. Szeretem őt pusztán abból kifolyólag, hogy létezik. Hát mi ez már?

Az első 6-8 hét gyakorlatilag éber kóma volt. A jelszavunk a "Gyorsan aludjunk!" illetve a "Gyorsan együnk!" voltak. Volt egy este, amikor SirM a jóéjt helyett jóétvágyat mondott. :D Másból sem állt a nap, csak szoptatásból, pótlásból és fejésből. A fennmaradó 30-40 percekben pedig enni, mosakodni vagy aludni lehetett. Esetleg fogat mosni, de azt nem mindig sikerült.

Aztán életem fénye megtanult enni, én meg megtanultam megetetni őt. Igen, ezt mindkettőnknek tanulni kellett. Egy kisbabának egészen meglepő dolgokat is meg_kell_tanulnia. Sajnos az egy nagy lózung, hogy ösztönösen megy majd minden. Egy jó francokat. Cserébe minden tanulható. :)

Csodálatos kis kölyök. Már akkor imádtam, amikor még csak bennem volt. Már akkor tudtam, hogy mindenkinél jobban szeretem. Ennyi.

Vannak emberek az életemben, akik feltűntek egy bizonyos szerepben, majd egy nagyon radikálisan másikban kötöttek ki (nem írom, hogy végül, hiszen ezek után ki tudja, mi jön még). Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lett volna, ha azokban a kezdeti pillanatokban valaki figyelmezteti őket, megsúgja nekik, hogy mi lesz később. Talán máshogy járnak az utjukon. Talán nem.

Ha valaki azt mondja a zsenik szakkörében A.-nak, hogy a lány, akit még az oviból ismer, nem csak a Schumacher iránti rajongásában és a zsenik közötti különcségében osztozik, hanem egy nap majd felkéri, hogy legyen tanú az esküvőjén.

Ha G. barátnőmnek valaki azt mondja azon a szigligeti táborozáson, hogy aki olyan lelkesen vigasztalgatja, az a kis csitri majd osztálytársa és szívbéli barátnője lesz a gimiben, és azután is.

Ha G. barátomnak valaki azt mondja a gimiben, hogy a lány az első padból, akivel éveken át alig beszélt vagy két szót, egyszer a legfőbb bizalmasai közt fogja számon tartani.

Ha Nyanyettnek még az elején megsúgják, hogy a gólyatábori egymás mellé sodródás egy nagyon-nagyon különböző ember barátságát fogja jelenteni.

Ha FK-nek valaki azt mondja, hogy az a jelentéktelen hallgató a harmadik padból, akinek jószívűségből megadta az ötöst, mert a többi el se jött javítani, na az a lány lesz hosszú évek múlva az egyik legjobb barátnője.

Ha Angoltancsinak előre megmondják, hogy az a kis klikk, akik olyan ellenségesen viselkedtek a bemutatásakor, azok lesznek a hozzá kerti partira menő, a magánéletüket a legapróbb fájdalmakig kibeszélő diákjai.

Ha Mkának megsúgja valaki, hogy az, akire olyan rémesen ráförmedt az első angolórák egyikén, és akit aztán hónapokig szekált, na az lesz a sógornője.

Ha Tepinek valaki azt mondja, hogy a lány, akivel ha Mka beszél, akkor mindig kizavarja a szobából, na az a lány lesz az ő felesége.

Ha VZ-nek valaki elmondja, hogy az az észre sem vett arc a hallgatóságból, az a később fel nem vett állásra jelentkező, na az a lány majd úgy fogja őt emlegetni, mint kedves barátai egyikét.

Ha B.-nak megsúgja valaki, hogy az a lány, aki folyton szúrkálja magát (és amitől ő rosszul van), azzal a lánnyal évekkel később hetente egyszer statisztika óra jelszóval (szigorúan tanulás után!) végtelen beszélgetéseket folytat majd a nagyerdőn.

Ha SirM-nek valaki még időben szól, hogy a kölyökpezsgős vodka felett érdeklődve bazsajgó csaj miatt fogja majd egyszer megszakítani a kapcsolatot a legjobb barátjával.

***

Ezek a számomra oly drága emberek talán még időben másmerre mentek volna. Vagy éppen nem. De legalább sejtésük lett volna arról, hogy mi vár rájuk. És választhattak volna. 

Megkaptam az ajándékodat. Anyám már korábban felhívott, hogy csomagot kaptam, és nyilván azonnal tudtam, hogy Tőled, de az agyam a tartalmat illetően minden lehetséges opciót végigzongorázott...

erre számítottam a legkevésbé

Félek. Félek, hogy még mindig sokkal többnek hiszel, mint ami vagyok, és sosem fogom tudni megfejteni az üzenetet, amit el akartál juttatni hozzám.

Megírtam azt a múltkori bejegyzést eperkettőben, aztán következetesen átjavítottam. Nem mintha ez igazán változtatna a tényen, hogy azért csak írom, mondom magamban a dialógus rám eső felét. Másik fele sosincs a beszélgetésnek. Mindig csak én mondom-mondom. Válaszaid nem jönnek. Csak gondolom, hogy mit gondolhatsz, de valószínűleg téged sokkal tisztább, erősebb és egyszerűbb gondolatok vezetnek azokhoz a tettekhez, amiken én aztán heteken keresztül agyalok mindenféle motivációskálát végigjátszva.

***

Mindig csak te kérted, hogy engedjelek el. És nekem az jutott eszembe ma reggel, hogy én miért nem kértem ezt sose?

tegnap:

Van egy részlete az útvonalunknak, ami fedi egymást. Egy igen kis részlet ebben a nagyvárosban, ahol egymillióhétszázezer ember él, lélegzik és szeret még rajtunk kívül. Amikor ezen a kis szeletén járok az utamnak, mindig gondolok rá. És nyilván máskor is.

ma:

én mindig azt vártam, hogy jobb legyek, hogy többet tudjak, hogy jobban menjen, hogy jobban értsem, hogy tovább bírjam, hogy gyorsabb legyek, hogy okosabban fogalmazzam meg, hogy jobban átlássam, hogy sikerüljön, hogy megnyugodjak...

lehet, hogy én mindig le vagyok maradva kissé?

Valószínűleg végleg úgy döntöttél, hogy nem olvasol bele többé a blogomba. Megértem, ezért is nem küldöm el neked ezt az üzenetet emailben. Tiszteletben tartom ha már nem akarsz tudni rólam semmit. Ha meg mégis, akkor a lehetőség itt mindig adott. Ez teljes mértékben a te döntésed és rajtad múlik.

Nem hazudtam. Nem hazudok. Amikor engem olvasol, amikor a szavaim mögé látsz, engem látsz. Túl jól megismertük egymást ahhoz, hogy bármikor is hazudhassak neked. Pont ezért fájt annyira, mikor azzal vádoltál, hogy én végig csak hazudtam. Hosszú időbe tellett, mire meggyőztem magam arról, hogy bármit is mondj vagy gondolj, az a fontos, hogy magam felé el tudok-e számolni. És ha én őszintén éreztem, akkor mondhatsz bármit, az nem teszi semmissé vagy hamissá.

Mire ezeket leírtam, erős késztetést éreztem, hogy legalább egy sms-t küldjek. De nem akarok több fájdalmat okozni neked. Bárcsak megóvhattalak volna kezdettől fogva magamtól.

Sajnálom. Őszintén sajnálom. Bocsáss meg, kérlek...majd egyszer.

hogynepersze. mintha egy bögrét törtem volna össze és nem a...

a bűntudat nem múlik

Mit is válaszolhatnék, mikor nincsenek szavaim és mégis mindent mondanék? Mikor csak szavaim vannak, de nem mondhatok semmit?

Áfra Janinak megjelent az új verseskötete. Már az első látott sorokból tudtam, hogy fájni fog. Alábecsültem, hogy mennyire.

Tudom, hogy nem bánja, ha ide bemásolom egy rövid versét. (Lenne egy másik (több), amiket viszont nem merek.)

Holnapi feledékenység

Azt súgtad, én ismerlek a legjobban.
Nem tudom, megbántad-e már.