Holdvilág

Régen írtam már az egereimről, meg amúgyis szép csendesen csordogál az életünk. Hamarosan kezdődik a remélhetőleg utolsó egyetemhez kötött évünk. Talán nem örökre köszönünk el az alma matertől, de most nagy szükségünk van a változásra. Szeretnénk máshogy és máshol is szerencsét próbálni. De addig még át kell vészelnünk ezt az egyáltalán nem könnyűnek ígérkező évet. Egy hónap múlva témabemutató előadást tartok, kell még publikáció, jó lenne még egy-két előadás és egy fél disszertációval is el kell készülni. Azért most egy kicsit nagyobb önbizalommal és szorgalommal akarok nekifogni, mint tavaly. Hajrá-hajrá!

Az egereinkről utoljára akkor írtam, mikor még tizensokan voltak. Azóta J. elvitt hetet, amiből négyet a nővéreinek adott, hármat pedig végül nem szélnek eresztett, hanem megtartott magának. Jobb helyen nem is lehetnének. :)

Nálunk így maradt hét, azaz 7 egér. Egy kicsit több, mint eredetileg terveztük, de nagyon édesek. És remélhetőleg mind lány. A három kicsi, akiket megtartottunk a Mazsola, Bigyó és Csoki nevekre hallgat. Már egész nagyok és egyre bátrabbak is. Ma például az alom takarításakor egyszer csak a szemem sarkából azt láttam, mintha egy kis fekete folt a konyhapult aljánál suhant volna. Gyorsan megszámoltuk a terrárium lakóit és valóban hiányzott egy. Egy lépéssel a konyhában termettem és még a hűtő alá történő beiszkolás előtt visszatereltem a kis szökevény Csokit. Úgy látszik hét egér mellett nem lehet elég éber az ember.

Najó. Az egereink nem sokat ettek, hanem megszaporodtak. Negrónak és Meridának kölykei születtek, számszerint összesen tizenegy. Már egyhetesek, elkezdtek szépen kiszőrösödni, de a szemük még nem nyílt ki. Ti tudtátok, hogy a kisegerek úgy sipognak, mint egy fészekalja madár?

Tepi szíve szerint az összeset megtartaná, de természetesen menniük kell. Már kettőnek találtunk gazdát, a többivel még nem tudom mi lesz. Talán kettőt megtartunk.

Hogy ne csak az egerekről írjak, ezt most tanultam:

No news is good news. :)

Amíg nem lettek egereink, sose gondoltam volna, hogy a cincogás ilyen. Mostanában egyre többet cincognak. És egyre bátrabbak is. Ha odatesszük a tenyerünket a terrárium ajtajához, akkor belemásznak és lesétálnak a karunkon. És szépen elkezdtek hízni is, úgyh asszem kicsit kevesebb kaját kell adjunk nekik a közeljövőben.

Amúgy meg diplomát osztottunk a hétvégén három alkalommal is. Fura volt nézni, ahogy a Kicsi illegeti magát, fürdik abban, hogy (teszem hozzá szokás szerint) mindenki rá figyel. Mindenki kedvence. Alig vártam, hogy végre vége legyen az egész cécónak és le lehessen lépni. Gonoszmáté gonosz volt, Tepi meg szerény. Mindenkinek megvan a maga forgatókönyve az ilyen hülye protokoll eseményekre. Azért  TT-ékkel nagyon jó kis ünneplős estét kanyarintottunk. Sok nevetéssel és életünk legborzalmasabb süteményével. :D

Jövőre Veled ugyanitt.

Az egereink tényleg tiszta egyéniségek.

Merida a bátor. Ő a legnagyobb. Egy kis éhenkórász. Sokat szimatol, rendezgeti a gurigákat és a fogkoptatót, és egyik jellegzetes elfoglaltsága, hogy a sarkokból kikaparja az almot és rágja az üveglapok ragasztását.

Pixel, aki Pixi, a szökése óta elég félős. Egy kis outsider. A szőre szürkés és borzos, nem hasonlít annyira a többiekre. Sokat ücsörög a gurigákban, de ma már oda mert jönni a tenyeremhez. Nagy kedvence a paprika, amit elfogad a kezemből is.

Negro a legkisebb. Kis feketeség, akinek nagyon hevesen ver a szíve, kissé bizalmatlan az emberekkel (de nem annyira, mint Pixi) és mindenkitől képes elragadni a finom falatokat. Ezen kívül igazi kis lakberendező.

Tejfel, aki Tejfi. Koromfekete, de a farka vége olyan fehér, mintha tejfölbe mártotta volna. Nagyon barátságos, bemászik a tenyerembe és hagyja magát megsimogatni is.

Ha a mancsukat a tenyerembe teszik, akkor érzem a szívverésüket. Ha belemásznak a tenyerembe, érzem a kis meleg testüket. Meglepően forróak.

Lett négy egerünk. Nekem még soha életemben nem volt semmilyen háziállatom, úgyhogy nekem ez most nagy dolog. Négy kis puha, fényes szőrű, gombszemű, kerek fülű kis jószág. Szatén ugróegerek. Igazi egyéniség mind a négy. Pontosan egy hete érkeztek hozzánk. Írok kicsit az előzményekről.

Miután kitaláltuk, hogy ha már macskánk nem lehet, akkor valami kisebb belefér azért a 35 négyzetméteres életterünkbe, úgyhogy kinéztük a kereskedésben ezeket a cuki jószágokat. Következő lépés a terrárium beszerzése volt. Ezzel szerintem oltári mázlink volt, mert potom 3000 forintért hozzájutottunk egyhez a vaterán, ami nemhogy két, de négy egérnek is elég nagy. Így lett négy. Két fekete, egy barna és egy szürke. Lányok. Az eladó csak a farkuknál fogva fogdosta össze őket, ügyelve arra, hogy mind lányok legyenek, de totálisan leszarva,h mi esetleg melyiket preferálnánk. Sebaj, imádnivaló társaink lettek: Merida, Pixel, Negro és Tejfel.

Kaptak alomnak forgácsot, etetőtálkát, itatót, fogkoptatót és 2 wc papír gurigát. Nekem semmi tapasztalatom a rágcsálófélék tartásában (és semmilyen állatéban, mert anyám sose engedte), de Tepinek volt két patkánya az excsajával, úgyhogy nagy rutinnal szereztünk be mindent.

Aztán még az első napon meglett az első egérkalandunk is: Pixi kiugrott Tepi kezéből és beszaladt a fürdőszobába, ahol a mosógép belsejébe vette be magát. Beletelt vagy 10 perc rohangászásba, mire kipiszkáltuk onnan és elcsíptük a grabancát. Totálisan beijedtünk mi is, Pixi is. Azóta elég kis bátortalan, de dolgozunk a kölcsönös bizalom kiépítésén.