Holdvilág

Bemutatom a blog szereplőit, nem fontossági sorrendben és valószínűleg a teljesség igénye nélkül.

M.
Csodálatos barátom. Bikanyakú, négerorrú, legjobb humorú. Aki úgy szeret, ahogy vagyok.

A.
Legeslegrégebbi legjobb barátnőm. Már az ovi óta. Meg a zsenik szakkörében. Meg a gimiben. És azóta is, mindig. Aki tényleg betartotta, hogy mi mindig barátok leszünk, és ezért nagyon szeretem.

G. barátnőm
Együtt sakkoztunk és megvigasztaltam, mikor a táborban sírt. Azóta töretlenül barátnőm. Szőke.

T.
Barátom. Mindig tudja, hogy mit akarnak hallani a lányok. Rendszerint azt mondja nekik. A vesémbe lát.

E.
Fiatal barátnőm, aki T. kedvese. Csajos bulik emlékei kísérnek minket.

G. barátom
Úgy barátkoztunk össze, hogy egymás mellett ültünk a buszon. Nagyon jókat lehet ám vele beszélgetni. Nagyon. És sose fogadok szót neki, de azért szeret.

Sehi
Van benne valami egyszerre melankolikus és végtelenül vidám. Igazi femme fatale. Kreatív. Az egyik legszebb lány, akit ismerek.

Gy.
Exem. Fura. :)

Nyanyett
Egyetemi barátnőm a gólyatábor óta. Nagyon különbözőek vagyunk és mégis. Ha Pestre költözünk, jó lesz, hogy ő már ott van.

Ofélia
Laktunk együtt az egyetem alatt, azóta közeli barátnőm. Ő a tipikus példa arra, hogy kicsi a bors, de erős.

D.
Tesókám. Nincs, aki nála jobban ismerne.

Anyám
Eszméletlen finomakat főz, és rendszerint akkor telefonál, mikor vacsorázok.

Apám
Szeretnék hasonlítani rá.

Papikám
Apai nagyapám. Kislánykoromban azt gondoltam, ő a világ legokosabb embere. Tulajdonképpen igazam volt.

Szupernagyim
Apai nagymamám. Humor és végtelen türelem jellemzi. Ő a család lelke.

Gonoszmáté
Gonosz velem, ezért amikor kedves, az ünnepnap.

P.
Szerelmem, kedvesem, párom, lelki társam, másik felem, kuktám, macskám, aki a zuhanyrózsát tartja miközben hajat mosok, hogy ne fázzak.

Ja igen, és én:
ithil

Mikor én wellnesseltem eddigi pályafutásom során, akkor csak két dolog volt igazán szar: hogy nem lehetett hosszú napokig leszállni az ágyról, illetve a trombózis azért eléggé fájt is.

A fene se gondolta, hogy ápolni valakit, várni a műtétre, a műtét végére, ülni az ágya mellett, várni, hogy enyhíthetsz-e valahogy a szenvedésén, hogy ez ilyen piszkosul kimerítő dolog. És a legrosszabb az egészben az, hogy igazából nem tudsz segíteni. Hiába viszel be fél kiló banánt vagy száz liter ásványvizet, attól nem engedik haza hamarabb, nem tudod elmulasztani a fájdalmát.

Ezúton szeretném gyorsan megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak azoknak, akik rólam gondoskodtak, meglátogattak. Az agyvérzésem idejéből Gabeszt illeti a legnagyobb köszönet. Bárhol is legyen most, irtó hálás vagyok, hogy ápolt abban a két hétben és az azt követő otthoni lábadozás alatt.

A trombózisom ápolásában a legnagyobb köszönet Apát illeti. Nélküle fogalmam sincs, hogy mennyivel lett volna rosszabb, de már látom, hogy neki se volt könnyű. Ezer köszönet érte, hogy minden nap bejött legalább háromszor, cserélte az ágytálat, megmosdatott, hozott amit csak kívántam. Köszönet még T.-nek, aki minden nap jött a Hegyalja kezdetéig, onnan pedig minden nap felhívott, hogy hiányoljon. :) Igazából még mások is jöttek, némelyek többször, ők is megérdemlik a hálát, úgyhogy nagy ölelés még: Gy.-nek, Anyának, doktor Petinek és mindenkinek, aki akár egyszer is gondolt rám (szerencsére a sort még hosszan lehetne folytatni, a tökéletes életemhez hozzátartozik, hogy összetartó családom, kedves rokonaim és sok barátom van, akik meglátogattak a kórházban vagy utána otthon).

P.-t ápolni csak azért nagyon nehéz, mert nagyon fáj neki és bármit csinálok, nem tudom elmulasztani. Csak olyan gyógypuszikat tudok adni, amik az én lelkemet is alig nyugtatják meg, az ő fájdalmán meg vajmi keveset enyhítenek. Most alszik, én meg örülök, hogy el lehetett hozni a kórházból - még akkor is, ha most még csak a szülei házáig jutottunk, mert tovább nem bírt menni. Megyek is, kiosonok a konyhába, hogy még véletlenül se keltsem fel a pötyögésemmel.

(És nem utolsó sorban nagy köszönet E.-nek és T.-nek, hogy jöttek látogatóba az elmúlt pár napban - örök hála)

Ki van ez találva. Ez a 250. bejegyzés. Tiszta számmisztika. Megünnepeltük ugyanis apa 50. szülinapját és az én 25. szülinapomat. Fesztivál jelleggel buliztunk 3 napon keresztül. Amikor a legkevesebben voltunk, akkor 14 fős volt a társaság, mikor a legtöbben, akkor meg 26 ember evett, ivott, mulatozott a kertünkben.

Összejött ezen a hétvégén a teljes nagycsalád, mind az unokatesók, nagyszülők, s hozzájuk csatlakoztak a barátaink. Mindenki egyszerre beszélt és sokat nevetett. A fiúk eláztak. Fociztak. Főztünk. A lányok verték a blattot (a sok zsugabubus). Volt négy (!) szülinapi torta*. Sírtunk, mert meghatódtunk.

Apám azt mondta, hogy nem is annak örül, hogy megünnepeljük az 50. születésnapját, hanem hogy így össze tud gyűlni a család. Tesókám pasija pedig erre: "Tudod, hogy ez milyen ritka manapság?" - mármint hogy így összegyűlik egy ekkora család és együtt eszik-iszik 3 napon keresztül.

És tényleg az. Ritka. És nagyon nagy dolognak éreztem, hogy ennyire szeretjük egymást és így összetartunk. Pedig vannak, akik a Dunántúlról érkeztek és mamáéknak is 2 órát kell kocsikázni, hogy elhozhassuk őket hozzánk. De nem számít, mert eljönnek és jól érezzük magunkat.

Tündi azt mondta, hogy ő a lányának is olyan férjet szeretne, akivel tovább tudja vinni ezt a családi hagyományt/életformát.

Ha publikusabbá tettem volna anno ezt a blogot, akkor már itt díszelegne az a klassz családi csoportkép, amit készítettünk. Szupercsalád ez, én mondom nektek. :)

*A szülinapi tortákból 3 az enyém volt. Egyet Mese sütött, egyet az én drága Szupernagyim és egyet E. és T. Ennek sörösüveg alakja volt és rá volt írva, hogy "SÖR", mert ha már nem ihatom, akkor legalább ehessem. Komolyan majdnem elbőgtem magam, annyira meghatódtam. :)

Előszöris. Utál mások magánéletéről beszélgetni, én mégis mindig elvinnyoghatom neki, ami a szívemet nyomja.

Másodszor. Utál a saját magánéletéről és érzéseiről beszélni, velem mégis megtette már.

Általában annyit mond a vinnyogásaimra (különösen ha közös ismerőseinkről vinnyogok), hogy "persze" meg "ti tudjátok". Most azonban, mikor T elkezdte a szappanoperánk milliomodik felvonását, egyértelműen kinyilvánította, hogy mellettem áll, és T hülyén és gyerekesen viselkedik.

Most lesz a szülinapja. Buli. Mondtam neki,h T hogy áll ehhez az egészhez és mennyire félek attól,h hogy fog viselkedni T, ha egyszer P-t is magammal viszem majd otthon kocsmázni. Erre M rám nézett és közölte,h ne is törődjek vele, P majd Vele fogja inni a jó sört. Annyira jól esett! Aztán még azt is hozzátette,h P-t is meghívja a szülinapjára, mert szerinte jó tag.

***

nem tudom mit töröm magam T miatt. miért sajnálom,h így alakult. miért bánt,h nem akar a barátom maradni. miért fáj...

Hát ettől a számtól mostanában nem szoktam vidámabb lenni.

Kezdeném azzal,h elmúlt a bűntudatom. E-vel csajos bulit tartottunk - és most tényleg csak mi voltunk. :P Végre sikerült őszintén beszélni egymással, és bár én megszegtem a T-nek tett ígéretemet, de nagy kő esett le a szívemről, hogy kibeszélhettem magamból azokat a dolgokat. Ráadásul így remélhetőleg E-t is sikerült megkímélni egy újabb baklövésnek számító játszópajti-kapcsolattól. Arról nemis beszélve,h E is bevallotta, ami a lelkét nyomta -- és ami miatt nekem elmúlt minden T-vel kapcsolatos bűntudatom. Lám, mindenki jól jár.

Más.

Már többen megjegyezték, hogy ki vagyok virulva. Hát ki.

Igyekszem nem halálosan féltékenynek lenni. Eddig nem csinálom valami jól.
Igyekszem elhinni, hogy tényleg létezik olyan, hogy valaki az összes ostoba hibámmal együtt is engem választ. Néha kell,h valaki azt mondja,h jó vagyok.

"- Mondd, hogy mindig így lesz!
- Okés. Mindig így lesz!"

Baromi ijesztő dolog ám megszeretni valakit.

P az első héten kijelentette,h nem szeretné elkapkodni majdan az összeköltözést, mert egyszer már pórul járt vele. - Majd másnap hozott tusfürdőt, sampont és fogkefét. Már van polca és fiókja is...

"Üvölts! Csak halljam, hogy élsz - legalább."

Ideje megtanulnom megbocsátanom magamnak. T. nem fog megbocsátani, de feloldozás nélkül nem megy tovább. Hibáztam? Igen. Tudnám másképp csinálni? Nem.

Jó sokszor le kell még írnom magamnak ezt a megbocsátás dolgot, hogy tényleg el is higgyem. Kérlek, adj elég erőt hozzá.

Mostmár két ember van, akikkel végérvényesen és visszavonhatatlanul elrontottam. Egyikükkel sem szándékosan. És tudom,h csak félig az én saram és ők is vastagon benne vannak,h egy barátság már nincs, de ez nem sokat enyhít azon a rettenetes bűntudaton, amit érzek.

Meg fogom gyászolni ezt az egészet. Talán úgy könnyebb lesz túlélni. Igenis fogok sírni - nem mintha kibírnám,h ne. De nem fogom tovább gyötörni magam. Minden gyászfolyamat egy lezárás is. És ezt a drámát nem fogjuk harmadszor is eljátszani. Azt már én nem élném túl.

***

Az új szakkolis angoltanárnő azt mondta,h erős lány vagyok. Én meg azt gondoltam,h a látszat csal. De hátha mégse..

Olyan jól megforgatjuk egymásban a kést. Meghallgatjuk egymás ügyeit, igyekszünk jó képet vágni a dolgokhoz, közben meg - "friends with benefits". Egy nagy francokat!