Kölcsön kaptam a kölcsönkönyvet. Tőle kaptam, aki egy barátjától kapta. Az ember pedig csak olyan könyvet ajánl, ami neki magának is tetszett, szóval érdeklődéssel olvastam Pelevin regényét. Közben sokszor gondoltam arra, hogy vajon Neki mi járt a fejében közben, tetszett-e neki az a részlet, nevetett-e a poénon.
Viktor Pelevin amúgy kortárs orosz író. Volt szerencsém megismerkedni vele spec.koll.-on is, bár nem épp ezzel a művével. Amikor A Metamor Szent Könyvébe először beleolvastam, az előszó fogott meg. Jóízűeket kuncogtam az intertextuális utalásokon: A rózsa nevének (Umberto Eco) kéziratokról való elmélkedése köszönt vissza parodisztikus köntösbe bújtatva. Egy ilyen bevezetés után már nem volt kérdés számomra: ezt a könyvet el kell olvasni.
A regény főszereplője A Hu-li, a rókametamor. Vagyis egy olyan alakváltó, aki a farkával képes káprázatot kelteni, s ezt a képességét használja ahhoz, hogy megéljen, és hogy túléljen. Az ő feljegyzéseit olvashatjuk tapasztalatairól, elmélkedéseiről és a szerelemről. Mert a mű leginkább ezen utóbbiról szól. Egy szerelem történetét járja körül, és közben úgy általában is sok mindent megtudhatunk az érzelmek filozófiájáról. Mert a filozofálást sem kell nélkülöznünk a cselekményesség mellett. És mégsem válik megterhelővé, a humorral való fűszerezés és a történet alakulása olvasmányossá teszi a könyvet.
Lehetne még írni arról, hogy hogyan festi le a regény Oroszországot, hogy mennyi finoman ironizáló politikai és kulturális utalás található benne, de az én személyes kedvenceim a műből a szerelmi szál végkifejlete és a részlet, ahol A Hu-li tüneményes tavaszi virághoz hasonlítja a nőt, aki valójában egy húsból készült szaporítógép. Ha majd kéznél lesz a könyv, esetleg beidézem ide azt a pár mondatot. :) Reményeim szerint utána visszaszolgáltatjuk a regényt jogos tulajdonosának, hogy majd újra kölcsönadhassa, másnak, ha szeretné.
***
"Minden alkalommal, amikor egy drága boltban látok egy lányt a lovagjával, aki egy kisebb repülőgépet érő brosst vesz neki, megbizonyosodhatok, hogy az emberi nőstények ugyanolyan jól keltik a káprázatot, mint mi. De lehet, hogy jobban. Nem akármi a húsból készült szaporítógépet drága foglalatra méltó tavaszi virágnak kiadni, és ezt az illúziót nem percekig fenntartani, ahogy mi tesszük, hanem évekig, évtizedekig, és minden farok-bedobás nélkül. Ehhez tudni kell. (...) A nő békés lény, és csak a saját hímjét kábítja, nem bántja sem a kismadarakat, sem a vadakat. Mivel ezt a legmagasabbrendű biológiai cél, azaz a személyes túlélés érdekében teszi, a csalás megbocsátható, és nem a mi dolgunk, rókáké, hogy ebbe beleavatkozzunk." (Viktor Pelevin: A Metamor Szent Könyve, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2006, 103-104.)