30 éves vagyok és a közelebbi baráti körömben, akikkel napi/heti kapcsolatot tartok senkinek nincs gyereke.
Senkinek.
Jelenleg részt veszek egy képzésen, ahova 45 és 23 év között változatos végzettségű, korosztályú emberek járnak, és a csoportomban egyetlen embernek van gyereke. Az oktatóink közül egyiknek sincs.
A gimnáziumi osztályunkban 32-en érettségiztünk. A legutóbbi osztálytalálkozó információi szerint mindenkinek van munkája, többnyire "átlagos" középosztálybeli életet élünk. Mindenkinek van diplomája. A mai nappal bezáróan két embernek van gyereke (egy harmadiknak pedig úton van a baba). Tehát van harminckét 30 körüli fiatal, akikből 3-nak van gyereke. Háromnak. Mondjuk házas sincs köztünk túl sok. A fiúk közül kettő, a lányok közül négy.
Ez csak így eszembe jutott a minap, mikor azon gondolkodtam, hogy egy gyerek mennyire változtat meg egy párkapcsolatot. És rá kellett jönnöm, hogy a felmenőimen kívül senkinek a példájára nem tudok tekinteni. Amikor a szabadidőmet szervezem, akkor elég programdús napokat kell elképzelni. Sokszor találkozok a barátaimmal, kocsmakvízre járunk, jógázok, kiállításokat nézünk meg, együtt vacsorázunk, moziba megyünk, színházba, kirándulunk, túrázunk, koncertre megyünk. Rajtunk kívül senkinek sem kell úgy igazítani a programját, hogy abba némi gyereknevelés is beleférjen. És még nekünk is van lehetőségünk olyan napokra szervezni, amikor az anyjánál van a gyerek.
El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet 0-24ben szülőnek lenni. Milyen lehet az, mikor egy mozi is minimum szívességkéréssel kezdődik vagy bébiszittyóval. Mennyire lehet így tartani a kapcsolatot barátokkal, pláne olyanokkal, akiknek nincs gyereke. Hogyan lehet életben tartani egy kapcsolatot, nem belefásulni a mindennapokba, nem totálisan elveszteni a fókuszt egy párkapcsolatban.
Abban sem vagyok biztos, hogy meg akarom-e ezt kockáztatni.