Még mielőtt Peter Jackson filmje (The Lovely Bones) rajongói hullámot indítana el, még azelőtt akarok írni Alice Sebold könyvéről.
Mikor Gy. megkérdezte, melyik könyv volt a legnagyobb hatással rám az eddig olvasottakból, ez volt az egyik, amelyik eszembe jutott. Mert engem gyakran foglalkoztat a gondolat, milyen is lenne a világ nélkülem.
Sebold drámát és krimit gyúr egybe, romantikával és humorral fűszerezve. Pompás kombináció ahhoz, hogy ne lehessen letenni a könyvet. A történet in medias res indul: Susie Sailfisht 14 éves korában megerőszakolja és meggyilkolja a szomszéd házban lakó férfi. Susie ezután a mennyországba kerül, és onnan szemléli, hogyan birkózik meg a halála után keletkező űrrel a családja, és a hozzá közel állók.
A regény mottója kicsinyítő tükör: Sebold mennyországa olyan hely, mely nem mindig tökéletes, nem mindig boldog, de fölöttébb komfortos.
Apám íróasztalán volt egy kis üveggömb, abban lakott egy vörös-fehér
csíkos sálas, hópelyhek közt topogó pingvin. Kislány koromban apám
mindig az ölébe vett, és az üveggömbért nyúlt. Megforgatta, s aztán
néztük, ahogy hull, kavarog a pingvin körül a hó. Megsajnáltam
szegényt, amiért olyan magányos. Szóvá is tettem apámnak, de ő azt
mondta: 'Sose féltsd, Susie, szép élete van. Egy tökéletes világba van
bezárva.'