Milyen a jó feleség? Szerintem erről mindenkinek vannak elképzelései. Én egy dolgot biztosan tudok: nem ilyen. Nem ilyen, mint én.
.
Nem tudom, milyen pontosan a szorongásos depresszió. Szerintem még sose voltam depressziós. Ellenben volt szerencsém végigaszisztálni néhány depressziós periódust egy bipoláris zavarral élő személy mellett. A depresszió nem játék -- sem végigélve, sem támogató jelenléttel. Na mindegy. A szorongást azt viszont nagyon közelről ismerem. Sokkal közelebbről, mint szeretném. Azt hiszem, a szorongás sem játék. És ha mégis, akkor nem jó játék.
.
Vannak napok, amikor kifejezetten rossz. Gy azt tanította nekem egyszer, hogy a szorongás az, aminek igazán nem tudod az okát. Az a fajta belülről szorító érzés. Lehet, hogy ha megmondjuk az okát, akkor onnantól már nem szorít? Nem azt mondom, hogy nem fáj, csak mondjuk már nem fojtogat.
.
Egész életemben csodálatosan jó alvó voltam. Leteszem a kis fejemet, és mire elszámolsz tízig, én már mély álomban alszok. Amikor pedig megpittyen az ébresztő, már ébredek is. Nyílik a szemem, lépek a papucsomba, indulhat az új nap. Egyetemista koromig határozottan azt hittem, hogy mindenki így működik. Aztán ahogy cserélődtek mellettem a lakó- és hálótársak, úgy jöttem rá, hogy nagyon ritka kincs birtokában vagyok, amiért sokan adnák oda az összes pénzük felét.
.
Most is így alszok el. És így ébredek. Csak egy dolog változott. Hogy míg eddig az alvás, az egy menekülést jelentő, biztonságos, nyugodt pontja volt a napnak, most a legfájdalmasabb időszakok egyikévé lépett elő. És nem akkor érzem igazán, amíg alszok, hanem abban a pillanatban, ahogy egy kicsit is megébredek. Az egész éjjel összeszorított állkapcsom sajog, fájnak a csikorgatott fogaim, hányinger és görcs szorítja össze a gyomrom, az ébrenlét és az álmok határán pedig a legrettegettebb félelmeim várnak rám. Nem öröm.
.
Nyilván kitalálta már mindenki, hogy nem keltem ma túl jó formában. A nyugatitól jövet erősen szorongatta a sírás a torkomat. Még az is megfordult a fejemben, hogy a mosdóban kezdek. Aztán beléptem az irodába, magamra erőltettem valami mosolyfélét és köszöntem a srácoknak. Kedvesen visszaköszöntek, én meg a rámragadt amcsiféle jómodorral megkérdeztem tőlük, hogy hogy vannak ma. És olyan kedvesek voltak, annyira nyitottak, hogy nem tudtam nem visszamosolyogni. Nagyon szeretek itt lenni. Nem azért, mert itt "udvarolnak" nekem. Szó sincs ilyesmiről. De emberszámba vesznek.
.
Nekik én a kedves és szorgalmas gyakornok vagyok (remélhetőleg), és nem a kolonc. És nem a rossz feleség...