Holdvilág

Mióta megvettük a lakást, bizonyosan új szomszédaink is lettek, mert gőzöm sincs, hogy hol voltak eddig ezek a hangos emberek.

A mellettünk lakó vénember mondjuk eddig is mindig becsapta az ajtót, ha közlekedett, amitől megremegnek a falak és én a macskával egyetemben ugrok egyet.

Az alattunk lakó néni (?) bizonyára süket, ezt sejtettük eddig is, hiszen sosem reklamált, ha a cicu éjszaka rohangált a zoknija után. De mostanában időnként lemerülhetett a hallókészüléke, mert olyan hangosan hallgatta a tévét, hogy minden szavát értettem a híradónak, és hiába mentünk le szólni, hogy faszomatmánemhallomajóbarátokat, még a csengőre tenyerelést se hallja meg.

A kedvencem mégis a felettünk lakó, aki napjában többször is porszívózik, a köztes időt pedig mosással tölti ki (talán kimossa a porzsákot?). A mosgépe pedig elég elnyűtt darab lehet, mert a centrizésnél mintha be akarna köszönni hozzánk egy emelettel lejjebbre. Érdekes hobbi ez, melyet előszeretettel űz reggel hatkor és este tizenegykor is.

De legalább senki nem kopog be heti rendszerességgel, hogy ezt vagy azt segítsünk már neki. Nem léteznek normális szomszédok, én mondom nektek.

Lajosbácsi minden nap megnézi a kiskertet az ablak alatt. Tavasszal megint teleülteti virágokkal, most meg műanyag dobozokkal óvja a hóvirágokat a fagytól.

Ha egyszer saját kertünk lesz az ablak alatt, akkor azt P. is beülteti majd.
Taposó aknákkal.

Nem mondhatnám, hogy beloptuk magunkat a szomszédok szívébe ezidáig. Az már kiderült, hogy továbbra is kicsi a világ, és még a mi utcánkban is találni falubélit, de ez csak egy dolog.

Pár hete tartottunk egy kis kártyás összejövetelt két barátunkkal (értsd négyen (!) voltunk). Este 8tól hajnal 5ig játszottunk és elfogyott egy üveg vodka és egy üveg whiskey is (meg két sör a vacsihoz). Hát az bizonyára kiderült, hogy józanok éppen nem voltunk. Másnap meg is kaptuk Lajosbácsitól, hogy hangosak voltunk és sokáig voltunk. Visszasírja az öreg az előző lakókat.

Apám meg tesókám olyan emberek, akik természetükből fakadóan spanolnak az egész világgal. Mindenkivel kedvesek és mindenki iránt érdeklődnek és mindig tudnak mit mondani. Anyám is elég közvetlen. Csak én vagyok ilyen kis mizantróp, aki nem szereti az idegenekkel (najó, az emberekkel) való jópofizást.

P. szerint nemcsak az a gond, hogy Lajosbácsi rettenetesen konzervatív és utálja, ha a ház körül jönnek-mennek (számára) idegen emberek, hanem bennünk is van a hiba. Hogy nem mutatkoztunk be sütivel mindenkinek és nem ajánlottuk fel, hogy segítünk felásni a kertet és nem bájcsevegünk a szép sziklakertről.

Há' most micsináljak, én nem így vagyok összerakva.