Holdvilág

"- mondtaja a macska."

Egész életemben akartam egy macskát. Anyám egymilliószor mondta el, hogy lakásban nem tarthatunk állatot, úgyhogy megfogadtam, hogy csak legyen egyszer saját háztartásom szarok én anyámra meg az elveire nekem juszt is macskám lesz.

Mondjuk kellett rá várni vagy negyedszázadot, de lett. Kiválasztottam a számtalan örökbefogadható cica közül egy internetes oldalon. A kis cirmos bundája, meg a szomorú kis tekintete azonnal megfogott. Az első ismerkedős napunkon aztán az is kiderült, hogy egyáltalán nem egy bánatos virágszál, hanem egy barátságos és játékos macs.

Mielőtt macskám lett, sokat gondolkodtam, hogy milyen nevet adok majd neki. De aztán az élet úgy hozta, hogy olyan cicám lett, akinek már volt neve. Nem is akármilyen. És hallgatott is rá. Aszja.

És Aszja jött, látott és leuralta az egész lakást. Onnantól kezdve nem voltak magányos percek, mert ő mindig ott volt. A jelenléte áthatott mindent, a nyávogása bezengte mind az 50 négyzetmétert. Hamarosan üdvözlési rituálénk is lett. Amikor beléptem az ajtón, már ott állt. Én ledobtam a táskám a székre, és amíg levettem a cipőmet és a kabátomat, addig ő a szoba szőnyegét kaparta mintegy macskaüdvözlés gyanánt. Aztán le kellett ülnöm az ágy szélére, ő pedig azonnal beugrott az ölembe, puszit adott, dagasztott és dorombolt. Pár perc (vagy néha sok perc) múlva pedig mindenki ment a dolgára. :)

Aszja tegnap örökre elaludt. Mostmár a macskamennyországban lopkodja le a zoknikat a száradóról. Ott szalad a befőttes gumi után, hogy visszahozza, és ott nyomja bele hajnalban purrogva a kis cirmos bundáját a még aludni vágyók arcába. Mostmár csak az emlékeinkben cirmog és nyávog, a szívem egy csücske pedig neki van fenntartva örökre.

Még csak néhány óra telt el azóta, hogy megvettük a repjegyet, de egyszerűen nem bírok megnyugodni. Vár ránk PERU! Teljesen hihetetlen. Még mindig nem bírom feldolgozni, pedig ott figyel az emailjeim között a visszaigazolás, és a pénztárcám is sokkal karcsúbb lett. Megtettük az első lépést, hogy eljussunk a saját kis privát világvégénkre.

A következő lépcső a biztosítás megkötése lesz. Ha az ember ennyi pénzt elver repülőjegyre, akkor azér azt már érdemes bebiztosítania. Utána pedig jöhetnek a védőoltások, a szállások, a precízebb tervezés. Például kölcsön kell kérni valakitől egy hátizsákot. Óóóóó, és még annyi minden!

Aztán nem csak ezügyben tettem előrelépést. Megkezdődött a héten a suli is. Bizonyos szempontból nagyon kemény. Sokkal koncentráltabb és fegyelmezettebb figyelmet követel, mint a munka. Ráadásul egy nagyon kompetitív társaság jött össze, ami rám olyan szempontból jó hatással van, hogy húzza a teljesítményemet és nem hagy lébecolni, de cserébe emberileg kijön belőlem a vérmacska, amit meg ugyebár nem szoktak szeretni. Szóval nem hinném, hogy életre szóló barátokat szerzek, cserébe hajtok mint az állat, ami pedig közelebb visz ahhoz, hogy végre jó fejlesztő legyek. És ami a legjobb a suliban: hogy baromira élvezem. :)

Más dolgokban is haladunk. Például van már étkezőasztalunk és székeink! És le van terítve a szőnyeg. És van végre fürdőszoba bútor és gardrób. Már csak egy szobányi doboz van.

Éééééééés van Cicu! Purrog és nyávog és jön. Hozza a kis madzagját, hogy játsszunk vele. És megrágja a virágokat. És lehetetlen róla mobillal tisztességes képet csinálni, mert fekete mint az éjszaka. Hát nem csodálatos?!

És még csak március van. :D

Legkedvencebb kollégámnak azt magyaráztam ma, hogy a trikolor cicák szinte mind lányok. És hogy ilyen genetikai okai vannak ennek. És akkor mondta nekem, hogy látott valami videót arról, hogy a cirmosok is inkább lányok, és hogy ez mindenféle állatnál megfigyelhető, meg az embernél is, csak nekünk nem látszanak annyira ezek a jegyek.

Szóval megállapítottam, hogy én is csíkos vagyok, csak én belül hordom a cirmjaimat. ^^

Ezzel a bejegyzéssel már egy ideje adós vagyok. Már csak azért is, mert egy újabb tétel kihúzása a bakancslistámról. Van mostmár ugyanis egy cicánk. :)

A neve Aszja. Nem, nem tudom mit jelent. Egy ukrán házaspártól fogadtuk örökbe, ők nevezték el. 3 éves, ivartalanított királylány. Cirmos. Cirmog. Hangosan nyávogva "beszélget" mindenkivel, aki hozzászól, vagy aki felé bármilyen közlendője van. A száraztápon kívül nem nagyon eszik mást, bár a kolozsvári szalonnát ma kegyeskedett elfogadni a kezemből. Kedvenc játékai a madzagos (ma már madzag nélküli) egere és a befőttesgumi. Utóbbit odahozza neked, aztán várja, hogy eldobd. Természetesen újra visszahozza. :)

Nekem gyerekkoromba sose lehetett semmilyen állatom, még halaim se. Pedig nagyon vágytam rá (mint minden gyerek). Akkor meg is mondtam anyámnak, hogy ha elköltözök innen, akkor nekem lesz egy macskám. És lett.

Mint a legtöbben, énis kisebb jószágokkal kezdtem. Nevezetesen a hét gyönyörű egeremmel. Egereket nevelni azonban össze sem hasonlítható egy macskával. Az egér terráriumban lakik, csak akkor jön ki, ha kiengeded, és valójában egész jól elvan a saját kis életterében nélküled is. Na egy macska egyáltalán nem ilyen.

Először is Aszja rettenetesen félt, mikor elhoztuk. Egy napig ki sem jött az ágy alól. Még az alomra sem. Ennek nyilván az lett a következménye, hogy mikor már nagyon kínozta a szükség, akkor ott végezte a dolgát, ahol éppen érte. Én meg sírtam. Nem azért, mert fel kellett takarítani, hanem mert úgy láttam a cicánkon, hogy nem érzi biztonságban magát, hogy nem jó neki itt. Aggódtam a kis cirmos seggéért. Aztán kialakult egyfajta rend, mindenki szép lassan hozzászokott a másikhoz.

Igazából azt akartam megírni, hogy cicával élni mennyire különleges élmény számomra. A macskának ugyanis saját egyénisége van. És igényei, amikhez igazodnunk kell. És már nem üres a lakás sose. Aszja betölti a jelenlétével. Bújik. Dorombol. Vagy egyszerűen csak lefekszik a lábamhoz és jelen van. Furcsa érzés, hogy mindig van kihez szólni. Furcsa, de jó érzés. Aszja mindig mosolyt csal az arcomra. Én azt hittem, hogy a macskatartás túl van hype-olva, azért mégsem egy hűséges kutyáról beszélünk, aki vár rád és nélküled elveszett. De már értem a macska gazdikat. Nem az a lényeg, hogy vár-e az ajtóban, mikor megérkezel (mellesleg vár), hanem hogy valamiféle kötődés alakul ki, ami mindkettőtöknek jó. :)

Annyit alszok, mint egy macska. Vagy még annál is többet. Kezd kissé nyomasztóvá válni. Ha tehetem, akkor 10-11 órát alszok egyhuzamban, de olyan 5 és 6 között újra elálmosodom és néha még ilyenkor is alszok egy-két órát. Ez teljesen nem normális. Lehet, hogy csak a téli napfénytelenség és vitaminhiány okozza, de jó lenne már túllendülni rajta.

Lett egy virtuális macskám itt oldalt. Lila. Gy. szerint gáz, de már 10 perce játszik vele. Vigyorog (nem a macska, Gy.) és közben olyanokat mormol, hogy hányinger, meg hogy giccs.

"Úú, és még eszközök is vannak hozzá! Meg is lehet etetni!"

:)