Egy időben az irodában újrahallgattam egy csomó Disney mese betétdalt, meg néhány rajzfilmet is újranéztem (pl. a Mulant, a Pocahontast, A kis hableányt és a Herculest), és az jutott eszembe, hogy talán nem véletlen, hogy gyerekkorunkban az egyik történet megfog, míg a másik szinte teljesen hidegen hagy. Emlékszem pl., hogy a Pocahontast kifejezetten utáltam, mert olyan szomorú és megfoghatatlan volt számomra a vége. Vagy a Mulan se mozgatott meg bennem semmit. Igazából az összes Disney hercegnő közül egyetlen egyet éreztem a magaménak, akivel maradéktalanul tudtam azonosulni, és az a kis hableány volt.
Arra határozottan emlékszem, hogy az volt ennek az azonosulni vágyásnak az egyik központi eleme, hogy Arielnek milyen szép hangja van. De a többi mesében is szépek és fülbemászóak a dallamok, úgyhogy azt hiszem, ennél több is lehet a dologban. Ariel egy olyan alak, aki nem öltözik hercegnős habos-babos ruhákba, és a fő jellemvonása, hogy mérhetetlenül elvágyódik onnan, ahol van (ezt a motívumot szerencsére tökéletesen mentették át Andersentől).
Tetszik vagy sem, de ez az elemi elvágyódás mindig is megvolt bennem. Már egész kicsi gyerekkoromtól. A millió elolvasott könyv, a mesék, a szerepjátszás, a számtalan történet amit másoknak meséltem és írtam. Ez az állandó nyugtalanság, a vágyakozás át tud fordulni egészen rosszba is: az érzésbe, hogy nem találom a helyem, hogy nekem nincs helyem. Kislány koromban nagyon sokáig éreztem így.
Mostanában több forrásban is belefutottam abba a gondolatba, hogy ha az embernek van egy rossz tulajdonsága, valami "bogara", akkor a legjobb amit tehet, hogy nem harcol ellene, hanem kiaknázza. Például ha valaki éjszakai álmatlanságban szenved, akkor az vállaljon éjszaka végezhető munkát - meg ilyesmik.
Tudva-tudatlanul azt hiszem, énis kiaknáztam ezt a folytonos nyugtalanságot: ez hajtja az ambícióimat, ez késztet arra, hogy tanuljak, hogy kipróbáljak újabb és újabb utakat, hogy hatalmas elánnal vessem bele magam a világba.
Ez a jó része.
A rossz meg nyilván az, hogy az új útra könnyű rálépnem, de kitartani a célig, csinálni, tűrni a monotonitását, a sikertelenségeit, a korlátait -- na ezt még bőven tanulnom kell...
