ez még tegnapi:
Szerettem volna, ha gyorsabb lesz. Ha kevésbé fáj. Ha nem egy év, kilenc hónap és egy nap. Ha legalább a nagyja enyhül. Ha legalább a szorongás megszűnik.
A türelem erény.
And now i am improving myself.
***
ez már mai:
Nem vagyok annyira fényes hangulatban. Voltam ma a deákon, aztán a telefonom, ami eddig "tréfásan" rossz nevet társított a banki sms-ekhez, ma éppolyan magától meggyógyult, mint ahogy elromlott anno, és akkor a mai feladvány..
amikor görcsbe ugrik a gyomrom. az érzést, hogy nem léphetek közelebb. a falakat. hogy sosem fogom tudni, hogy meddig csak tettetés a "jól vagyok" és mikortól igaz. ezért az agyam egy része már most elhiszi valahogy. hadd fájjon? szorongás. gombóc a torkomban. félelem.
mindig csodálkoztam, hogy ezt sose küldte(d) el nekem. most én küldöm
ez meg azért, mert nem lehet nevén nevezni
Előszöris, lehet, hogy a zene gyógyít, de nekem erről a dalról valahogy nem a gyógyulás jut eszembe. Hanem egy csomó minden más. Mosolygás és könnyek egyszerre. Szerintem legalább harmincszor ment le ma. De még le fog menni párszor.
Beszélgetésfoszlány:
- hogy vagy?
- áhhh, szarul. mint amikor szerelmi bánata van az embernek és nem tudja hogyan vágjon hozzá jópofát
- minden rendbe fog jönni
- igyekszem megmaradni. de kibaszottul nehéz
- el fog múlni
- a kérdés, hogy mi marad utána
***
Kifaszolok a ridegségedtől meg a csendedtől. (Most is szól a higgadt hang a fejemben, de a zene meg az oroszlán elnyomják.) Van számodra mondanivalóm. Sok. Nem ide kéne leírnom őket. Egy részüket nem is fogom ide leírni. De azért azt tudjad, hogy nem tetszik a vörös papnőd. Nem is szép. Ha már vörös, akkor a Havas John vadember csaja sokkal jobb. (azért amikor kimondta, hogy "nem tudsz te semmit Havas John", elmosolyodtam :)) Továbbra sem értem, hogy mit lehet bírni Jamie-ben. Engem borzalmasan irritál. De azt már kezdem érteni,h a Kutyában mi az érdekes. Amúgy meg túl sok a csöcs. Még csak a második évadnál járok, de szerintem jövőhét végére lekavarom az összes részt. Na mindegy. Most ennyi.
***
Az jutott még eszembe, hogy mennyi zene van, ami emlékeztet valamire vagy valakire. Össze fogom itt gyűjtögetni a blogon.
Egyáltalán nem könnyű írni. Gondolkodni sem könnyű. Még érezni sem.
Tegnap, amikor lemondtad a közös programokat, annyira szomorú lettem. Pedig valahol tudtam, hogy így "helyes". Már napok óta nem sírtam. És ezután végre sikerült. És végre sikerült érezni és látni magam. De attól még szomorú voltam.
Már el akartam vele dicsekedni, hogy egész jól működik a parafa tábla és a színes cetlik rendszere. Hogy tényleg öröm levenni és összetépkedni őket. És még motivációs listát is írtam, amit a szekrényajtóra ragasztottam ki belülről. Hogy képes vagyok rá. Egyébként ez tart egyben: hiszem, hogy soha nem késő tanulni és hogy menni fog.
Ma edzettem is. Reggel! Nem hittem, hogy bírni fogom, de bírtam. És még jól is esett, úgyhogy ebből bizony rendszer lesz.
És nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy még valami munkaféle is lesz. Nem igazi munkaidővel, itthonról csinálva. Nem nagy dolog, gyakorlatilag pénz nem lesz belőle, de jó lehetőséget adna gyakorolni és talán valamiféle referenciának sem lenne rossz. Arról nem is beszélve, hogy végre korrekt és jófej emberekkel lehetne dolgozni.
Ezekről is akartam írni, de igazából másról is. Már napok óta fogalmazom, de egyszerűen képtelen vagyok értelmesen formába önteni. Talán egy másik nekifutással.
