Tényleg sok minden történt mostanában. Kicsit olyan, mintha megint eltelt volna egy hónap egy hét alatt. Ezzel a költözéssel mintha új életet kezdtünk volna.
Dolgozó nő vagyok, tanítok, tanulok. A munkámat amúgy nagyon szeretem. Élvezem magát a munkát is, élvezem a tényt is, hogy megteremtjük az anyagi hátteret az önálló életünkhöz. Apropó önálló élet: baromi jó érzés reggel hangosan megbeszélni, hogy hogy aludtunk, csörömpölve kávét főzni, pucéron mászkálni zuhanyzás után és hangosan szexelni a konyhában (is).
NK-val pletyóztunk egyet tegnap délután. Rákérdezett, hogy milyen az együttélés, hogy bírom az emblematikusan rémes első két hetet. Megnyugtatott, hogy nem vagyok ufó, ez tényleg ilyen. Nem számít, hogy már együtt éltünk, mert most csak ketten vagyunk és le kell játszanunk, hogy kinek hol vannak a határai és ez ilyen. Idegesítjük egymást. Elmúlik. Asszem nekünk megvan az a helyzeti előnyünk, hogy már az elmúlt öt hónapban is együtt laktunk, úgyhogy most úgy látom, a két hét helyett csak kb. 6 rémes napunk volt. hálazégnek
Ja igen, munka még. Csapatépítő vacsi volt szerda este a Főnökéknél. Elmentünk P.-vel és nagyon örültem neki, hogy ő is jól érezte magát és asszem jó benyomást is tettünk. Tényleg jó este volt. :)
Barátok fronton nagyon igyekszem mindenkivel találkozni, időt szakítani egy-egy estére, egy kávéra vagy legalább egy emailre. Nem valami egyszerű. Minden hétköznapomon dolgozok/tanulok, csinálnom kéne a konferencia előadásomat, hétvégenként a család tart ránk időnként (gyakran) igényt és a legfontosabb, hogy P.-re legyen elég idő. Ölelésre, összebújásra, beszélgetésre.
Felnőttlét..