Holdvilág

Na, túl vagyok egy újabb mozgalmas éven. Kissé extrémen indult, tekintve, hogy a tavalyi szilvesztert két bögre tea és egy halom doboz és zsák társaságában töltöttük a kanapénkon egy üres és félkész lakásban. Mondjuk legalább vettünk két wc deszkát a tescóban, amiknek így ma van a születésnapjuk. :D

Viszont végre kész a lakás. Vannak benne bútorok, képek a falon, könyvek a polcokon. Már asztalunk és székeink is vannak. Vendégeket tudtunk hívni, akiket le tudunk ültetni a kanapéra. Főzhetek a konyhában, ahol elférek, és ahol a spájzban elférnek a befőttek is. Komolyan, mint egy otthon! :)

Ééééééés van CICU! <3
Örökbe fogadtuk Menyus és Raven egykori cicáját, akinek új otthonra volt szüksége. A kis fekete démon pedig jött, és mindenkinek meghódította a szívét. Purrog, nyávog és a lábunknál alszik. Szupercuki.

Az idei évre csak három célom volt, amikből végülis kettőt sikerült megvalósítani, ami nem is olyan rossz arány.

Végigcsináltam a sulit, ami elég kemény volt, de amit nagyon-nagyon élveztem. Tök jó volt tanulni! Úgy éreztem, hogy végre tudom, hogy mit kell csinálnom és képes is vagyok rá. A legjobb eredménnyel végeztem. :)

Mondjuk utána sikerült rosszul leszállnom a kanapéról és összehoznom egy porcleválást, ami hazavágta a közös nyaralásunkat. Nem egészen úgy sikerült így a nyár, ahogy terveztem.

Ebben az évben a legtöbb dolog nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztem. Például egyáltalán nem sportoltam, ha leszámítom a műtét utáni gyógytornát. És a munka dolog sem úgy alakult, ahogy reméltem.

Peru viszont... Ahhhh... Hát Peru csodálatos volt. Felülmúlta minden elképzelésemet. Csodálatosan bátrak voltunk, hogy bele mertünk vágni. Aztán még szuperebbek, hogy nem szerveztük túl a dolgot, hanem spontának voltunk és lazák. Imádtam Dél-Amerikát, és baromi jó utazás volt. :)

-----------------------------------------

És akkor most a tervek 2019-re.

-- Peru kedvet csinált ahhoz, hogy újra nekivágjak a spanyolnak, és most nem adom fel. 2019-ben nekiugrok a nyelvvizsgának is, hogy mikor újra elutazok Latin-Amerikába, akkor még autentikusabban élvezhessem. (nem mellesleg ezzel a bakancslistámon is kipipálnék egy tételt)

-- Sport, és most t_é_ny_l_e_g. Azt hiszem, ezzel az évvel a kellő motivációt is megkapom hozzá. És szerencsére SirM is partner ebben, úgyhogy ketten talán könnyebb lesz betartani.

-- Munka.

-- Megcsináljuk a társasjátékunkat.

-- Újra táncolni fogok. :)

-- Lazább pótanyu leszek.

Boldog 2019-et mindenkinek! :)

Az egész olyan volt, mintha csak álmodnánk. Most pedig olyan, mintha csak álmodtuk volna. És nem csak én érzem így. A-nak is ez a benyomása.

Amikor kitaláltuk, hogy elmegyünk Peruba, akkor egy crazy kattanásnak tűnt az egész. Amikor megvettük a repjegyeket, akkor egy hatalmas adrenalin löketet éreztem, amitől napokig csak 32 foggal vigyorogtam. Amikor terveztük, hogy akkor miket is nézzünk meg, akkor még úgy éreztem, hogy bármi közbe jöhet, és nem mertem beleélni magam. Amikor felszállt a gépünk, akkor pedig belekerültem egy nagyon furcsa állapotba - egyfajta lebegésbe, mintha kívülről nézném magam és mindent, ami velem történik. Ez egészen a hazaérkezésünket követő pár napig tartott.

Utána olyan dolgok történtek velem, amik hosszú időre kirántották a biztos talajt a lábam alól, és nagyon erősen áthelyezték a fókuszt. Ezért is van többek között, hogy most írok először Peruról.

Peru egy igazán más dimenziót jelentett számomra. Abban bíztam, hogy egyfajta menekülés lesz. Nem számítottam rá, hogy végül totálisan kívül helyez saját magamon. Ez egy furcsa tapasztalás, amire nem nagyon volt még alkalmam. Nem vagyok benne biztos, hogy a Peruban történtek legteljesebb megélése volt ez a hozzáállás, de még azt sem sikerült felfejtenem, hogy miért alakult így. Viszont roppant tanulságos volt kívülről szemlélni önmagamat. Egészen másmilyen érzés így reflektálni magunkra és a körülöttünk lévő dolgokra. Ez a külső nézőpont lehetőséget adott arra, hogy a megfelelő könnyedséggel (magamhoz képest a legminimálisabb parázással) tudjam végigcsinálni a több mint két hetet, ami szükséges is volt, tekintve, hogy elég spontán módon szerveztük meg, hogy hol, mikor és mit fogunk csinálni.

Talán ha itthon is el tudnám távolítani magam ennyire, akkor sokkal jobban menne bevenni a leszarom tablettát. Viszont ez a fajta kivonódás nekem kicsit azt is jelentette, hogy nem éltem meg a jó dolgokat sem olyan mélyen. Ez alól talán két este képez kivételt: az egyik, mikor Arequipában berúgtunk egyetlen pisco-tól és könnyesre kacagtuk magunkat; a másik, mikor a Machu Picchutól hazafelé menet én már nagyon rosszul voltam, A. meg még nem annyira, és a kisbuszban várakozva röhögtünk a saját nyomorunkon.

Már ezer éve nem volt lehetőségem igazán itthagyva az életemet elutazni -- és bevallom, bizonyos szempontból nem esett olyan jól mint vártam, mert szeretem az életem. Más szempontból viszont nagyon-nagyon jó volt, jót tett, és sokkal jobban értékelek dolgokat azóta, mióta hazajöttem. Arról nem is beszélve, hogy a világ érdekes és izgalmas - jó megismerni.

Most meg olyan, mintha csak álmodtuk volna az egészet.

Még csak néhány óra telt el azóta, hogy megvettük a repjegyet, de egyszerűen nem bírok megnyugodni. Vár ránk PERU! Teljesen hihetetlen. Még mindig nem bírom feldolgozni, pedig ott figyel az emailjeim között a visszaigazolás, és a pénztárcám is sokkal karcsúbb lett. Megtettük az első lépést, hogy eljussunk a saját kis privát világvégénkre.

A következő lépcső a biztosítás megkötése lesz. Ha az ember ennyi pénzt elver repülőjegyre, akkor azér azt már érdemes bebiztosítania. Utána pedig jöhetnek a védőoltások, a szállások, a precízebb tervezés. Például kölcsön kell kérni valakitől egy hátizsákot. Óóóóó, és még annyi minden!

Aztán nem csak ezügyben tettem előrelépést. Megkezdődött a héten a suli is. Bizonyos szempontból nagyon kemény. Sokkal koncentráltabb és fegyelmezettebb figyelmet követel, mint a munka. Ráadásul egy nagyon kompetitív társaság jött össze, ami rám olyan szempontból jó hatással van, hogy húzza a teljesítményemet és nem hagy lébecolni, de cserébe emberileg kijön belőlem a vérmacska, amit meg ugyebár nem szoktak szeretni. Szóval nem hinném, hogy életre szóló barátokat szerzek, cserébe hajtok mint az állat, ami pedig közelebb visz ahhoz, hogy végre jó fejlesztő legyek. És ami a legjobb a suliban: hogy baromira élvezem. :)

Más dolgokban is haladunk. Például van már étkezőasztalunk és székeink! És le van terítve a szőnyeg. És van végre fürdőszoba bútor és gardrób. Már csak egy szobányi doboz van.

Éééééééés van Cicu! Purrog és nyávog és jön. Hozza a kis madzagját, hogy játsszunk vele. És megrágja a virágokat. És lehetetlen róla mobillal tisztességes képet csinálni, mert fekete mint az éjszaka. Hát nem csodálatos?!

És még csak március van. :D