Éjszaka a Vidámházban Három évre való lány van Három fiút ünnepelnek Megsiratnak megtaposnak Elüldöznek elengednek Ők se tudják mit csinálnak De utánuk sose mennek
A Vidámház parkettája Sírással lett körbeállva Három névre mocskolódnak Gyűlölködnek kergetőznek Soha többet soha jobbat Három babát megszurkálnak Megaláznak megtaposnak
Az egyik lány megöregszik Minden szarral összefekszik A második büszkesége Férje van és tele méhe A harmadik kerek alma A negyedik szül meg téged Ma éjjel még elkaparna
A Vidámház alja ropog Alulról az ördög kopog A parketta alatt tűz ég Fojtsd a lángját szívd a füstjét Jobb lenne tán kivesszőzni Vagy fölhívjuk kergetőzni Mondjátok lányok mi legyen
Elengedtük kanjainkat Kikacagtunk leúsztattunk Mindennemű holtomiglant Kanjainkat elengedtük Jobb nekünk itt sírni együtt Hejj öregszünk hejj csalódunk Sírdogáljunk veszekedjünk
Hajnalban a vidámházi Seregletbe füst szivárog De még táncolnak a lányok A szívekben jég verekszik Alulról a tűz igyekszik Ugye lányok ugye tiszta Nem jönnek ők soha vissza.
Szemedbe néznék, de talán kevés leszek, ezerféle zaj bömböl, furakszik közénk, és nem csak a zene, a pupillád is hideg, szégyenöröm, hogy egésznap veled.
Szégyenöröm, hogy egésznap veled lennék, mint lenni csak egyedül lehet, és hallgatnám melleiden át a szíved, a visító zuhanyrózsát végigszántva.
A visító zuhanyrózsát végigszántva a pórusokon, félelmet súrolnék le rólad, vágyat ölelésben dörzsölnék bőröd alá, zuhanyzó üvegén törném a számat.
Zuhanyzó üvegén törném a számat, ahogy hozzád dőlök, átkarolom lábad, de csak a levegő fogy, ahogy tisztulsz, és köréd szilárdul velem az emlékezet.
Köréd szilárdul velem az emlékezet, minden kedves és fáradt mozdulattól. Felejtésre ajánlott, kipróbált gyógymódok, ezektől nyílnak még kitölthető terek.
Ezektől nyílnak még kitölthető terek a nőben, ha a szeretet belül talált helyet. Bevált terápiák, félrevezető leírással, hisz átoperálhatatlan, ami benned sikerül.
Átoperálhatatlan, ami benned sikerül belőlem, mint ébredő állatban az első álom, szunnyadó emberben az élet. Átmenetileg minden hordozó egy elhordható benyomás.
Minden hordozó egy elhordható benyomás a létben, mennyi kedves szó esett félre mellettünk így, észrevétlenül. Közben a legapróbb félelmek is bevésődtek. Saját erdőnk ráncos oszlopai.
Bevésődtek saját erdőnk ráncos oszlopai a bőr alá, az arc elé, a hang mögé és a szembe. Vajon kibírják ezek a nézések az öregedésem? Felolvasol, és szemüveged kedvesen billen.
Felolvasol, és szemüveged kedvesen billen félre, mikor öledbe hajtott fejemen az első szürke hajszálat észreveszed, hiszen őszülni már nem lehet akárkivel, most végre szemedbe néznék, de talán kevés leszek.
Sehivel megtaláltuk a közös hangot újra. Nem volt egyszerű. Valahol a két nagyon különböző világunkban együtt sírtunk a két akaraton. Megpróbáltam elmondani Janinak, hogy mennyire szíven talált a kötete. Nem vagyok benne biztos, hogy igazán értette. Már vagy két napja azon gondolkodok, hogy melyiket másoljam be még a blogra. Az én szavaim többnyire elégtelenek, bármennyire is szeretném, ha úgy tükröznék ami belül van, hogy ne törjön meg.
Eszembe jutott, hogy úgy hét évvel ezelőtt összegyűjtöttem a barátaim kedvenc verseit. Az elmúlt hét évben megismertem néhány új embert is, talán tőlük sem lenne hülyeség begyűjteni a kedvenc verseket. Mostanában amúgy is újra sok verset olvasok. Zs büszke lenne rám. Vagy a fene se tudja. Jó lenne beszélgetni vele még egyszer az életben.
Áfra János: A másik fal
Pontban éjfél, mikor a körülmények láncolata ágyba kényszerít, de miután leeresztem a redőnyt, elaltatom a laptopot és a konvektort, takaró alatt várom, hogy hűljön a nyirkos levegő és írni kezdjenek szemhéjamra a sugárút fényei. Várom, hogy megnyíljon a napsárga plafon, hogy szétcsússzanak körben
a türelmes falak. Mert egy csarnokká bővült, szögletes buborékban talán még társtalanabbnak érezhetném magam. De ebben tényleg nincs semmi mártíromság, pont azt akarom, hogy a különállás végre elérje végső határát, ahonnan már csak szűnni tud a távolság ember és ember között.
Emléklabirintusunkban méterekre kerüli el egy- mást zaklatott tekintetünk, csakhogy egy fal két oldalán állunk, mit nem törnek át a gesztusok. A részletek itt tartanak, mert a vonzódás kábulatában képtelen vagyok belátni, hogy kétféle szeretet még nem garantálja a találkozást.
A fal sötéten bámul rám a bútorok mögül, egy beszüremlő fénysáv határolta árnyékkal gúnyolni kezd reménykedésemért, és a plafon sem tárja fel a felső szomszéd titkos életét. Pedig megdőlhetne végre ez a szilárd nemlét körülöttem. Ám nem lélegzik
a beton, nem reped festék, nem reccsen parketta. Csak ez hallatszik, a kocsik fémes zaja, egy ismeretlen szaggatott ordítozása, a párzó macskák élveteg sikolya. Bárcsak látnád, bennünk tényleg van valami mindenen kívülálló, mindent felejtő, öntudatlan boldogság, ami megzavarhatatlan, s amihez együtt
már nem érkezhetünk el. Napfelkeltéig feszítem a figyelmemet, ám így is hamarabb mozdulok meg, mint hogy egyetlen vonásod felejthetném, s a falak ugyanúgy állnak tovább az élettelen nyugalomban, rezzenések és átjárók nélkül választanak el tőled. Már látom. Sosem volt esélyem ellenük.
***
Már nem gonoszmáté. Lehet, hogy mindig lesz valami furcsa a kettőnk között lévő viszonyban, amit kívülről senki sem érthet meg, hiszen mi magunk sem értünk igazán, csak érezzük, de mi belülről nézzük ezt az egészet. De mostantól Mka itt is, nem csak a napi7-en. Kiérdemeltük.
Néha odamennék egy évvel, egy hónappal, egy nappal, egy órával korábbi önmagamhoz, és jól hátbavágnám, hogy ne hidd ezt, ne mondd ezt, ne képzeld ezt, ne írd ezt.....
Néha olyan érzéssel gondolok, mondok, vagy írok dolgokat, mintha valaki hátba akarna közben vágni..... Vajon olyankor már pontosan tudom, hogy a kétely a jövőtől való?..... Félelem...... kételkedem a jövőben.
Kiterveltem, ha volt, minden baklövést előre. E zárkózottság csak új önvédelem eltakarni a szétkopott pózokat. Kérlek, maradj mindig szigorú velem!
Így indulok. A nyakamat pár józan év megülte, s rajzfilm-angyalok költöztek két fülem mögé, büszkék és munkanélküliek. Kérlek, maradj mindig szigorú velem!
Sőt, ronts majd el, az első idők ezzel teljenek. Vallhasson kudarcot az önfegyelem, döccenjenek az alapos terveim. Kérlek, maradj mindig szigorú velem!
Megcsallak, ha kell. Ilyen kalandra futja tőlem. Megunnál különben te is, úgy hiszem. Eddig csak bujkáltam szürke szavak közt. Kérlek, maradj mindig szigorú velem!
Ha számon kérsz, ultimátumot adj rögtön. De az elvárásod következetlen legyen, mert kalkulálni, küzdeni már tudok. Kérlek, maradj mindig szigorú velem!
És neveld ki belőlem azt a lelkesedést is, ami sebezhetővé tett éveken át, csak én mindig más sebekre vágytam. Kérlek, maradj mindig szigorú velem!
Ott hibázzak, ahol te a meghittségre készülsz. Legyek méltó rá, hogy dühből ess nekem. És törjek meg, hogy végre megbocsáthass. Kérlek, maradj mindig szigorú velem!
