Sokan mondják, hogy túl sokat beszélek. Van mondanivalóm - magyarul. De az angollal ez valahogy sosem ment ilyen jól. Én már a középfoknál is jobban féltem a szóbelitől. Mikor kint voltunk Amerikában, úgy éreztem, elmúlt ez a görcs, hogy én azért nem szólalok meg, mert nem tudom olyan gyorsan és olyan kifejezően elmondani, ami a fejemben van. (meg kint valahogy senkinek nem akartam annyira megfelelni)
Az első szakkolis angolon még olyan kis bátor voltam. Ma viszont teljesen azt éreztem, hogy ez elmúlt. Pedig ugyanazok az emberek vannak, akiket annyira megszerettem. Mondjuk van egy új lány, de ő meg annyira szimpatikus, hogy szerintem prímán be fog illeszkedni.
K. megjegyezte az óra végén, hogy jó lenne, ha beszélnék. Mindig látja a fejemen, hogy van mondanivalóm - jó tanár. Például I.-t nem cseszteti annyira, hogy beszéljen többet. Tutira a homlokomra van írva minden, amit gondolok. Kéne egy tükör, aztán angolul leolvasnám. :)
Ja igen, a másik brave-dolog: Szombaton megyek Pestre a Bátor Tábor szóbeli interjújára. Lesz egy kis csapatjáték, ismerkedés, meg elbeszélgetés. Izgulok. Félek az idegenektől, de imádok játszani. Majd inkább játszok.