Holdvilág

2023 egy kihívásokkal teli, eseménydús, nehéz év volt. Tavaly decemberben már körvonalazódott, hogy mi vár ránk, de egyrészt nem mertem mélységében belegondolni, másrészt elképzelni sem tudtuk, hogy valójában mi lesz.

Január végén aztán SirM elment Münchenbe, én pedig egyedül maradtam a két gyerekkel. A logisztika nagy fegyelmet igényelt mindenkitől, de a gyerekek jelesre vizsgáztak. Pedig szegény Manócnak nem egyszer volt olyan napja, hogy reggel hétkor már a bölcsiben volt és csak négy után tudtam értemenni. Természetesen mindkettőjüket megviselte, hogy nincs jelen az apjuk. Viszont a nehéz helyzetben is nagyon ügyesek voltak és jól lehetett velük együttműködni.

SirM-nek nagyon tetszett Bayern és az új munkahelye, úgyhogy március végére már egyre jobban látszott, hogy ebből bizony relokáció lesz. Húsvétkor aztán meglátogattuk, ami nem egészen úgy sikerült, mint szerettük volna: L. beteg volt és az időjárás is elég cudar volt velünk. Ezek után elég nyilvánvalóvá vált, hogy L. nem akar majd velünk költözni, de azért adtunk egy esélyt neki és olyan lakást béreltünk, amiben neki is jut egy szoba, ha meggondolja magát.

Én amennyire csak lehetett, jegeltem magamban az aggódást, hogy milyen lesz elmenni. Inkább mindig csak az éppen soronkövetkező dologra összpontosítottam, illetve igyekeztem annyi időt a barátaimmal és a családommal tölteni, amennyit csak lehet. A nyár nagyrésze emellett pakolással telt. Jóformán egyedül rámoltam össze minden cuccunkat, ami eszméletlen nagy meló volt. Ha a végén D. és Emi nem segítenek be, akkor tuti nem készülök el mire a költöztetők odaérnek. 

Maga a költözés egész gördülékenyen ment, mivel találtam egy nagyon rendes magyar fickót, aki még Cicut és engem is kihozott a cuccunkon felül. L-t is elhoztuk még a nyár utolsó két hetére, hogy legalább lássa, hogy hova mentünk. Azt hiszem, amúgy még tetszett is neki a város, de azért nem annyira, hogy itt akarjon élni.

A rengeteg adminisztratív teendő aztán nagyon elvitte az egész szeptembert és még az október egy részét is. November óta meg intenzív nyelvtanulás van. Manóc is igyekszik az óvodában, ősz végére már kis barátai is lettek, habár a nyelv még mindig nehezen megy neki. Pedig magyarul gyönyörű összetett mondatokban beszél gazdag szókinccsel. Látszik is rajta, hogy frusztrálja, hogy ugyanez németül nem sikerül.

Egyébként az év végére egész helyrerázódtunk. Már van bejáratott rutinunk, szeretett helyeink, még néhány barátkezdemény is, akikkel kapcsolódni tudunk. Az advent is jól sikerült, még úgy is, hogy fokozottan éreztem a L. hiányát közben. Viszont mostmár Manóc is tudta értékelni a cetlis adventi kalendáriumot, sőt rajzoltam is neki minden zsebbe egy-egy adventi figurát, amit minden reggel hatalmas örömmel vett magához. Azóta is kérdezgeti, hogy ma lesz-e cetli, és nehezen érti meg, hogy advent csak 24 napig van minden évben. :)

Ha a 2023-ra tervezett dolgokat vesszük sorra, akkor ez az idei mérleg:

1. Online tanultam németül Edittől nyárig, ami nagyon jó volt, mert megalapozott egy csomó mindent. Aztán novemberben pedig végre be tudtam iratkozni nyelvsuliba, amit nagyon szeretek. Eva szuper tanár, és még egy kis szociális kapcsolódásra is szert tudtam tenni Özge személyében. :)

2. A lovaglást megtartottuk az utolsó otthon töltött percig. SIrM nélkül is rendületlenül mentem a gyerekekkel, pedig összelogisztikázni, hogy kocsi is legyen, a gyerekülést is lecipeljem és a két gyereket se nagyon hagyjam magára, azért nem volt kis feladat. Itt kint egyelőre nem fér bele a büdzsébe a lovaglás, de ha már nekem is lesz munkám és a mindenféle bevételeink is rendeződnek, akkor nagyon szeretném, ha eljárnánk.

3. Nagyon szerettem volna valami különleges nyaralást, de ez végülis ebben a formában nem valósult meg. Ha viszont azt nézzük, hogy családilag eljutottunk Münchenbe, ahol soha előtte nem járt még egyikünk sem, akkor meg mégis.

4. Nos, ha úgy vesszük, ez is megvalósult. Végre vannak normális, jó minőségű képek négyünkről, ahol a ruházatunk, a frizuránk és a jókedvünk is kifogástalan. Soha rosszabbat! :)

-----------------------------------------------------------

És akkor lássuk, hogy milyen tervekkel lehetne nekimenni a 2024-es esztendőnek.

1. Diéta, de most komolyan. Legalább egy hónapig csinálni szeretném az IF-et. Nem feltétlenül azért, mert olyan rémesen el lennék hízva, de azért némi önfegyelem nem árt. Emellé pedig megcsinálom végre a szétnyílt hasizom tornát, hátha lesz valami szemmel látható eredménye.

2. Nagyon szeretném, ha újra el tudnánk járni lovagolni.

3. Mindenképpen találnom kell munkát. És nagyon jó lenne valami olyat, ahol jól is érzem magam.

4. Ki kell adnunk a pesti lakást, lehetőleg valami normális bérlőnek. Van ezzel kapcsolatban egy elég erős félsz bennem, főleg hogy Noocyval olyan jó dolgunk van.

5. SirM bedobta pár napja, hogy tavasszal elutazhatnánk külföldre hármasban. Ennek annyira tudnék örülni, de azért nagyon nem akarom beleélni magam.

6. Szeretnék évvégére eljutni egy erős felsőfok közeli német szintre, hogy asszertívan tudjam képviselni Manóc érdekeit, mert úgy látom, hogy erre nagy szükségünk lesz.

7. Olyan jó lenne legalább egy jó barátot találni itt kint is. (És nem az otthoniak helyett, mert ők változatlanul nagyon hiányoznak, hanem melléjük, mert amúgy elég magányos vagyok.)

És ennyi. A többit az időre bízom. Aztán egy év múlva ugyanitt majd számot vetek újra. Addig is boldog új évet mindenkinek!

Szokás szerint most is azzal kezdtem, hogy elolvastam a tavalyi évértékelést. Jót mosolyogtam rajta, aztán jót nevettem azon a rengeteg ponton, amit kitűztem az idei évre.

Hogy mivel telt 2022? Például azzal, hogy Manóc megtanult folyékonyan és érdekérvényesítően beszélni. Meg énekelni. Folyamatosan énekelni. Egy kis juke box az egész gyerek.

Részben a költségcsökkentés miatt, részben mert már Manóc is azt eszi amit a család többi tagja, elkezdtem rendszeresebben főzni. Ma már alig rendelünk. Kemény logisztika folyton változatos ételeket tenni az asztalra és nem elfelejteni, hogy mi az ami még van itthon, és mi az, amit venni kell.

Bár csak az idén fedeztük fel, de egy félévet így is elhordtam Manócot babaszertornára, ami nagyon jót tett neki, és amit mind a ketten nagyon élveztünk. Sajnos a bölcsi miatt már nem tudunk járni.

Manóc szobatiszta lett januárban, úgyhogy eladhattam a mosipelusokat (a pelusok árának több mint fele visszajött - muhaha). Az E-ék esküvőjén pedig sikeresen elkaptuk végre a covidot is mindannyian (L már másodszor), úgyhogy ezen a tűzkeresztségen is átestünk.

A nyarat félig a mamánál töltöttük, félig itthon. A közös családi nyaralás is kimondottan jól sikerült. :) Meg a kettesben eltöltött bónusz hétvége is, amit ráadásul Manóc is sikeresen vett.

Ami még fontos lehet. Anyám nyugdíjba ment, mostmár főállású nagymama. Manócról kiderült, hogy szenvedélyesen szereti a vonatokat. Ami még ennél is csodálatosabb, hogy a könyveket is imádja. Szinte minden nap jön, hoz valami mesekönyvet és közli, hogy olvassunk. Könyvtárba is beiratkoztunk, én ezzel csökkentettem a saját kiadásaimat - sikeresen. :)

Na meg van egy régiúj barátnőm, akiről kiderült, hogy eléggé számíthatunk egymásra. Elkísért kórházba, fogta a kezemet, mikor be voltam szarva.

És akkor most nézzük, miket végeztem az idei tervekből:

1. Sajnos terepre még nem tudtam kimenni, mert mire Manóc megérett rá, addigra bölcsibe kellett mennie és akkor nem akartam megborítani mégjobban a kis megszokott dolgait. Talán majd 2023-ban. De annyi előrelépés azért történt, hogy koordinátor lettem a szervezeten belül, amit nagyon szeretek csinálni.

2. A munkába végül november 17-én mentem vissza, és azóta is a kőkemény visszarázódásban vagyok. Nem abba a csapatba kerültem ugyanis, ahol korábban dolgoztam. Ez egy teljesen új munkakör, teljesen új tudást igényel és tök új emberekkel kell dolgozni. Na mondjuk legalább a közvetlen kollégák nagyon jófejek. Zakkant az összes. :)

3. Nem rajzoltam vagy festettem többet, viszont sokkal többet olvastam. Jobbára gyerekkönyveket, főleg Manócnak, de azért sok felnőtt olvasmány is sorra került.

4. Na a jó bölcsi, az hálazégnek sikerült. Nagyon elégedett vagyok a nevelőkkel, a vezetőséggel, a napirenddel, a felszereltséggel és még a kis csoporttársakkal is. Manóc is szereti, és ez a legfontosabb.

5. A spanyol tanulás sajnos nem fért bele. Most prioritást élvezett, hogy SirM megtanuljon rendesen angolul.

6. Ez a kettesben levés nem nagyon valósult meg, és ez azért érződik is. De legalább családként most több közös programunk is volt.

7. Nem csináltam végül tanfolyamot, de mégis elkezdtem újra vezetni. Ennek jó sztorija van, úgyhogy leírom. L már régóta jár lovagolni és egyszer SirM vitte el és onnan teljesen belelkesedve jött haza, hogy szerinte mennünk kéne nekünk is. Aztán ez elmaradt. De megint jött egy alkalom, hogy nekünk kellett L-t lovagolni kísérni és foglaltunk egy időpontot Manócnak is. És nagyon jó volt látni, ahogy a két gyerek élvezi a lovaglást. Olyannyira, hogy legközelebb már mi is felültünk a lóra! És bizony, azóta járunk családilag lovagolni. És mivel a lovarda az istenhátamögött van, ezért kocsival megyünk. Éljen a közösségi autózás!

+1 Ugyanmár! :D (de legalább a lovaglás sport)

--------------------------------------------------------------------------------------------

És akkor nézzük a terveket 2023-ra:

1. Nagy valószínűséggel beiratkozom német nyelvtanfolyamra.

2. Rendszeresen fogunk járni lovagolni továbbra is.

3. Elutazunk valahova családilag, ahol még nem jártunk.

4. Leszervezek végre egy fotózást.

Boldog új évet mindenkinek! :)

Ééééés egy újabb év, amit valami jóféle náthával zárok. :D Nem is emlékeztem a tavalyira, úgyhogy rendesen felröhögtem, amikor visszaolvastam a 2020-as értékelést. Elvileg amúgy nem covid ez sem, bár még mindig az életünk része ez a rossznyavalya. Maszkot kell viselni a tömegközlekedésen, a boltokban, meg mindenféle zárt helyeken. Kényelmetlen, de legalább az utcán most nem kell, úgyhogy a játszótéren jól elvagyunk.

Az idei évre betervezett dolgok azt kell mondjam, hogy legalább 50%-ban megvalósultak. :D

1. Valóban jelentkeztem önkéntesnek. Egy kisfiú tanodás hétvégéit segítem feladatlapokkal, de szeretnék jövőre kijárni terepre is legalább egy-két havonta. Úgy érzem, hogy személyesen sokkal többet is tudnék segíteni, mint a feladatokkal távolról. Arról nem is beszélve, hogy ez az önkénteskedés nekem is milyen sokat ad. A kreativitásom, a feladatok összeállítása, a tény hogy segítek egy kicsit valakinek - ezek mind nagyon jó érzéssel töltenek el és enyhítenek kicsit az érzésen, hogy mennyire nem csinálok semmit.

2. Hát a honlapok elkészítése teljesen elmaradt. És ennek csak részben oka, hogy milyen konfliktusok vannak családon belül. Sokkal inkább az a helyzet, hogy Manóc minden energiámat felemészti. Egyszerűen se időm, se erőm másra. A kicsinyke szabadidőmben saját magamat rekreálom, és ebbe egyelőre a honlapkészítés nem tartozik bele. Feladatlapot írni sokkalinkább. Meg rajzolni, olvasni, játszani.

3. Festeni nem igazán sikerült. Annyira macerásnak éreztem kipakolni hozzá, hogy ez elmaradt. Cserébe L-val egész sokat kreatívkodtunk. És idén karácsonyra megkaptam a Rajzolj egy krumplit! könyveket, úgyhogy nem adtam fel a dolgot.

4. Na ez az utolsó pont maradéktalanul megvalósult. 100%-ban anya vagyok. Életben tartom, terelgetem, korlátok között kielégítem a kis igényeit - és közben igyekszünk maximálisan jól érezni magunkat.:)

A 2021-es év egyébként összességében egy nagyon jó év volt. Tavaly az év felét töltöttem anyukaként, és azt hiszem elmondhatjuk, hogy az volt a felkészülési időszak. Ahogy Manóc betöltötte a féléves kort, rohamosan elkezdett kinyílni számára a világ. Napról napra volt valami látványos fejlődés. Mondjuk ezzel együtt megjelentek újabb kihívások: mosipelusozás, EC, féken tartani a gyereket, hogy ne essen le és ne üsse be, új napirend kialakítása, 9 hónapig egy dobozokkal meghosszabbított fotelágyban "aludni", minden nap kétszer levegőre vinni (mondjuk ez legalább megoldotta azt a kínzó hiányt, hogy nincsenek anyuka barátnőim :)), folyamatosan rendelkezésre állni.

És láss csodát! Kiderült, hogy a gyermek nyiladozó személyisége egy erős akaratú, határozott, maximálisan a megszokások rabja alkatot rejt. Fogalmazzunk úgy, hogy az alma nem esett  messze egyik fájától sem. :D

Ami engem illet, engem a 2021-es esztendő nevelt igazán anyává. És ami csodálatos: hogy nem csak a fiam anyjává, hanem a L anyjává is. Sokkal türelmesebb lettem, szeretetteljesebb, figyelmesebb. Nyilván vannak még rossz és nehéz napok, de szerintem sokat fejlődött a viszonyunk. Manóc pedig imádja a nővérét. Jó őket látni ebben a szeretetben.

Egyébként SirM-mel is sokkal kevesebb vitánk volt már az idén. És ennek csak az egyik oka az, hogy túl fáradtak vagyunk hozzá. :D Valójában sok konfliktust kiiktatott, hogy neki van egy melója, amit most nagyon szeret, bejár irodába, amit élvez, és utána tud ránk figyelni lelkiismeret furdalás nélkül.

Ha visszatekintek 2021-re, akkor ez a folyamatos változás és a jól kialakított rutinok éve volt egyszerre. Visszaemlékezve kiragadok pár jó dolgot:
- Manóc első szülinapja
- nyáron mamánál nyaralni egy hétig
- megismerni anyuka barátnőket
- advent L-val és SirM-mel
- közös vacsi kettesben SirM-mel
- wellnesselni egyedül
- amikor először kaptam puszit Manóctól

------------------------------------------------------------------------------------------------------

És akkor most jöhetnek a tervek 2022-re:

1. Terepen is önkénteskedni.

2. Sikerrel venni a munkába való visszatérést

3. Többet rajzolni, festeni, olvasni.

4. Manócnak jó bölcsit választani.

5. Folytatni a spanyol tanulást.

6. Több időt eltölteni kettesben SirM-mel.

7. Megcsinálni a jogsifelfrissítő tanfolyamot (és többet vezetni).

+1 (muhaha) tornázni itthon rendszeresen

Úgy látszik, már-már hagyomány lesz abból, hogy én évvégén beteg vagyok. Szerencsére nem covid, de azért nem kellemes ez se. Főleg úgy, hogy próbálom nem felébreszteni a kicsit a köhögésemmel. Szóval most is meleg tea és pléd alatt kuksolás a mai program.

 -------------

Na itt hagytam abba december 31-én, hogy aztán most folytassam. Ami a 2020-ra megfogadott egyetlen tervet illetni, jelesül hogy gyakrabban dokumentálom az életünket, nos ez nem igazán valósult meg. Nem akartam sem rinyálni, sem kiteregetni a babavárás számomra nagyon intim és személyes folyamatát.

Nem vagyok híve sem a facebookra kipakolt ultrahang fotóknak, se a terhesfotózásnak. Szerintem a babával kapcsolatos dolgok maximum a közvetlen családot érdeklik, a többi embernek inkább csak idegesítő vagy frusztráló. Szóval eszem ágában sem volt kipakolni ezt a számunkra fontos, de nagyon személyes boldogságot.

Természetesen a covid sem tette könnyebbé az évet. Főleg a tavaszi karantén, amikor egyszerre kellett már nagyon terhesen dolgozni, L-val tanulni és bezárva lenni a négy fal közé. Hogy a heti rendszerességű kórházlátogatásokról és kezelésekről már ne is beszéljünk.

Aztán eljött a nyár, lazult a karantén, SirM bejöhetett a fia születésére és kicsit átrendeződtek a dolgok. :)

Azt kell mondjam, hogy vannak folyamatos nehézségek, van stressz most is. De teljesen másmilyen, mint a munkából adódó, és ez nekem nagyon jót tesz. SirM szerint türelmesebb is lettem. Bizonyos területeken ez egész biztosan így van. És a Tm-vel való viszonyunk is változott egy kicsit. Nem lettünk barátnők vagy ilyesmi, inkább csak egy kicsit már kevésbé veszem magamra a gonoszkodásait, illetve már ő sem félti tőlem olyan végzetesen a pozícióját.

Szóval 2020 sok változást hozott, sok új élményt, tanulságot is.

--------------

És akkor most lássuk a terveket 2021-re.

1.) Jelentkezek önkénteskedni, tanítani. Ha beválik a dolog, akkor szeretném elmélyíteni majd.

2.) Elkészítem TMama honlapját.

3.) Elkezdek festeni.

4.) Kiélvezem a Manóccal itthon töltött időt. :)

Na, túl vagyok egy újabb mozgalmas éven. Kissé extrémen indult, tekintve, hogy a tavalyi szilvesztert két bögre tea és egy halom doboz és zsák társaságában töltöttük a kanapénkon egy üres és félkész lakásban. Mondjuk legalább vettünk két wc deszkát a tescóban, amiknek így ma van a születésnapjuk. :D

Viszont végre kész a lakás. Vannak benne bútorok, képek a falon, könyvek a polcokon. Már asztalunk és székeink is vannak. Vendégeket tudtunk hívni, akiket le tudunk ültetni a kanapéra. Főzhetek a konyhában, ahol elférek, és ahol a spájzban elférnek a befőttek is. Komolyan, mint egy otthon! :)

Ééééééés van CICU! <3
Örökbe fogadtuk Menyus és Raven egykori cicáját, akinek új otthonra volt szüksége. A kis fekete démon pedig jött, és mindenkinek meghódította a szívét. Purrog, nyávog és a lábunknál alszik. Szupercuki.

Az idei évre csak három célom volt, amikből végülis kettőt sikerült megvalósítani, ami nem is olyan rossz arány.

Végigcsináltam a sulit, ami elég kemény volt, de amit nagyon-nagyon élveztem. Tök jó volt tanulni! Úgy éreztem, hogy végre tudom, hogy mit kell csinálnom és képes is vagyok rá. A legjobb eredménnyel végeztem. :)

Mondjuk utána sikerült rosszul leszállnom a kanapéról és összehoznom egy porcleválást, ami hazavágta a közös nyaralásunkat. Nem egészen úgy sikerült így a nyár, ahogy terveztem.

Ebben az évben a legtöbb dolog nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztem. Például egyáltalán nem sportoltam, ha leszámítom a műtét utáni gyógytornát. És a munka dolog sem úgy alakult, ahogy reméltem.

Peru viszont... Ahhhh... Hát Peru csodálatos volt. Felülmúlta minden elképzelésemet. Csodálatosan bátrak voltunk, hogy bele mertünk vágni. Aztán még szuperebbek, hogy nem szerveztük túl a dolgot, hanem spontának voltunk és lazák. Imádtam Dél-Amerikát, és baromi jó utazás volt. :)

-----------------------------------------

És akkor most a tervek 2019-re.

-- Peru kedvet csinált ahhoz, hogy újra nekivágjak a spanyolnak, és most nem adom fel. 2019-ben nekiugrok a nyelvvizsgának is, hogy mikor újra elutazok Latin-Amerikába, akkor még autentikusabban élvezhessem. (nem mellesleg ezzel a bakancslistámon is kipipálnék egy tételt)

-- Sport, és most t_é_ny_l_e_g. Azt hiszem, ezzel az évvel a kellő motivációt is megkapom hozzá. És szerencsére SirM is partner ebben, úgyhogy ketten talán könnyebb lesz betartani.

-- Munka.

-- Megcsináljuk a társasjátékunkat.

-- Újra táncolni fogok. :)

-- Lazább pótanyu leszek.

Boldog 2019-et mindenkinek! :)

Mit is mondhatnék 2017-ről? Nyilván előszöris azt, hogy ezt az értékelést tegnapelőtt még sokkal ihletettebben tudtam volna megírni. Persze, ha épp nem költözök. Az elmúlt egy év nagyrészt amúgy ennek a jegyében zajlott. Hatalmas léptékű lakásfelújítás, rengeteg pakolás (itt is, ott is), és most pedig a költözködés. 2017-ben sok minden történt, például lezártuk a házasságunkat. Hosszan tartó, sokszor egyáltalán nem fájdalommentes procedúra volt, de azt hiszem, egészen felnőttes módon csináltuk végig.

Ha visszatekintek, akkor valahogy mégsem azt látom, hogy milyen nehéz év volt (annak ellenére, hogy azért nem volt hiány nehéz pillanatokban), hanem sokkal inkább azt, hogy milyen sok jó perc volt benne, mennyi boldogság. És mennyi tanulság. Főleg magamról. Egyébként az önmagamról alkotott képem formálódását leginkább azon látom, hogy milyen anya vagyok. Még soha semmit nem találtam ennyire nehéznek, mint gyereket nevelni. És azt hiszem, sokszor fogok még fejjel a falnak menni ebben a témakörben, és lesznek még elhullatott könnyek bőven. Nagyon nem érzem magam otthon ebben a szerepben, és ezt nyilván nem teszi könnyebbé, hogy valójában nem én vagyok az anyja. Ennek ellenére továbbra is minden erőmmel azon leszek, hogy a legjobbat hozzam ki ebből a helyzetből. Miatta és magam miatt is.

Ami a szakmai dolgaimat illeti, hát én még mindig úgy érzem, hogy közel sem állok ott, ahol szeretnék. 2017-ben is történt előrelépés, kipróbáltam magam félállásban egy másik helyen, ennek köszönhetően magasabb lett a fizetésem, és megbecsültnek érezhettem magam sok esetben. Viszont még mindig nagyon nehéz számomra sok feladat, és sokszor érzem a tudásbeli hiányosságaimat.

És most jön az a rész, hogy megköszönöm azoknak, akik nélkül ez az év sokkal-sokkal nehezebb lett volna:

- Először is Tepinek. Minden rosszabb (nem, erre nincs jobb szó) lett volna, ha ő nem olyan amilyen. Olyan higgadt, felnőtt, kedves és tisztességes. Csak remélhetem, hogy 2017-ben már ő is jobb véleménnyel volt kicsit rólam. Higgye el, igyekszem, hogy jobb ember legyek.

- Aztán itt van A., aki a legeslegjobb barát. Az ő támogatása nélkül már biztosan a Dunába ugrottam volna. A legnehezebb pillanatokban is volt egy jó szava, egy zsepije vagy egy ágya. És hihetetlenül hálás vagyok, hogy bármikor hívhattam. Szó szerint bármikor. 2018 a mi évünk lesz! #yearofperu

- A fantasztikus kollégáimnak is örök hála. Bármilyen napom volt is, ők mindig jobb (vagy mégjobb) kedvre derítettek. Velük, mellettük mindig azt éreztem, hogy van egy kis sziget a világban, ahol befogad egy közösség, akik szeretnek és vigyáznak rám.

- A (néha nem is annyira) új barátaimnak. Tudom én, hogy az ilyen felnőtt korban kötött barátságok már sokkal ingatagabb lábakon állnak, mint az olyan vérszerződés jellegűek mint amilyen A-val van, de azért meglepően sok örömöt és segítséget tudnak adni ezek is. Például jópár mozit. Vagy minden hétfő este a kvízt. Vagy a közös nyaralást raftinggal, via ferratával (fú, az de király volt!). Vagy egy kocsit és két segítő kezet a költözéshez. Vagy dobozokat. Vagy egy-egy fuvart. Vagy átbeszélgetett ebédeket. Nagyon jó élmények ezek, amik nélkül sokkal szomorúbb lett volna 2017.

- És ne feledkezzünk meg a többi régi barátról sem. A kislányokról, akikkel a kéthavonta elköltött vacsora mindig feltöltődés. Vagy G. barátom, akinél jobb beszélgetőpartner nincs, ha könyvekről van szó. Vagy G. barátnőm, akivel még akkor is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz az elmúlt évben, ha összesen 3-szor találkoztunk.

- Aztán itt van még a megkerülhetetlen családom is. Akik végül elfogadták, hogy nem az ő normáik szerint fogok élni. És elsősorban itt anyámé a respect. A vele való viszonyom gyökeresen változott meg. Sokkal többször támogat, és ha a gyerekneveléssel kapcsolatban vannak kétségeim vagy kérdéseim, akkor jó érzés, hogy hozzá bizalommal fordulhatok.

- És végül, de nem utolsó sorban: SirM. Neki csak azt köszönöm, hogy van. Mindenestül (igen, a faszságaiddal együtt is). Ajándék.

----------------------------------------------

Lássuk, mi valósult meg a tavalyi tervekből:
- Japán helyett Zugló.
- Ezt a magammal barátkozást asszem egész jól űztem 2017-ben. Nem adom fel most sem, mert vannak itt még feltáratlan szegletek.
- Ez a php dolog egyelőre nem sikerült. Egyelőre!
- Cica sincs. :( A 30 négyzetméter erre nem volt alkalmas.
- Körültekintőbben kezelt kapcsolatok? Háááát. Talán (!) ezt is jobban csináltam már egy kicsit, de azér itt még messze van hova fejlődni.
- A szigetkört még nem bírtam lefutni egyhuzamban, csak a háromnegyedét. De 2018-at ismét kicsit sportosabbra tervezem.

Nézzük a terveket az idei évre:

1.) 2018 Peru éve. Nem érdekel, hány esküvő, várnak ránk az alpakák!

2.) 2018 a tanulás éve lesz. Belevágok a képzésbe, és a tőlem telhető legjobbat hozom ki belőle. Az pedig nem kevés. :)

3.) Mostmár nincs kifogás, hogy kevés a hely, úgyhogy jöhet az idén itthon is a jóga! És persze még némi sport, például futás és biciklizés.

Oké, 20 perce bámulok a levegőbe, mert nem jut eszembe semmi magasztos vagy fennkölt Cél. Lehet, hogy három cél elég egy évre? Lehet, hogy akkor a változatosság kedvéért meg is valósítom őket? :D

Tegyünk egy próbát.

Jó, hát nyilván megfordul velem időnként a világ. De ez az én életem. Csak egy van belőle. Tele hibákkal, jobb és rosszabb döntésekkel, nehezebb és könnyebb pillanatokkal. Nem hiszem, hogy készen állok arra, hogy ezt mélységében taglaljam itt és most. 2016 egy nagyon küzdelmes év volt, ahol elsősorban és mindenek felett saját magammal kellett harcolnom. Nem tudom, hogy mennyire tekinthető ez a küzdelem lezártnak, de akárhogy is, megpróbálok végre tisztába jönni önmagammal és elfogadni azt, aki lettem.

2016-ra egyébként ezek a nemes céljaim voltak, amikből ez lett:

- Hát sokkal többet tanulni nem annyira sikerült, viszont július elseje óta határozatlan idejú szerződéssel, teljes munkaidőben dolgozok egy olyan helyen, ahol nagyon-nagyon szeretek lenni. Szeretetre méltó, különleges emberek vesznek körül, elfogadják a hülyeségeimet, a csapat tagja vagyok maximálisan, és azt csinálhatom, amit szeretek. Jó helyen vagyok, és ez a múlt fényében különösen nagy dolog.

- Tető lett a cicu feje felett.

- A spórolás azért még tart.

- Mondjuk költséghatékonynak határozottan költséghatékonyabb voltam.

- Na mondjuk ez a sportolás dolog csúfosan megbukott. Pedig olyan szép volt a jóga.

- Ezt sem ártana még gyakorolni...

2017-re most valami nagyot kellene álmodni, tervezni. Például kicsit ki kéne bővíteni a bakancslistámat. Karácsonykor a fa alatt mindenki olyan meghitt meg mittomén milyen volt, én meg magányos és nyomorult, úgyhogy mikor a Kicsi meglepett a térképpel, akkor közöltem az én drága családommal, hogy én az idén nyáron így vagy úgy, de elmegyek Japánba. Merhogy Ázsia még olyan fájóan üres. Imádtam, ahogy szkeptikusan kérdezgetik, hogy komolyan?? Mer már ismernek annyira, hogy tudják, hogy az ilyen faarccal előadott kinyilatkoztatásaim általában bejönnek. Szóval helló 2017!

- Tehát a cél: Japán.

- Mondjuk azt hiszem, hogy az önmagammal tisztában levést nem kell abbahagyni az idén sem. Lehet ezt még bőven jobban csinálni.

- Php fejlesztőt csinálok magamból, ha a fene fenét eszik is!

- Cicut senki sem pótolhatja, de egy (két) macskusz nélkül nem olyan szép az élet, szóval ezen a téren azért így tennék valamit az idén.

- Megfogadom, hogy körültekintőbben próbálom kezelni az emberi kapcsolataimat. (ezt kb. naponta kéne elolvasnom, hogy ne csak utólag érezzem a súlyát)

- Lefutom a sziget kört.

...legyen így...

Valójában szeretem ezt az évértékelős és tervezgetős dolgot. Mondjuk az értékelős részét jobban, mint a tervezőset. Nyilván azért, mert az értékelés olyan kézzelfogható, a tervezgetés meg azt jelenti, hogy az ember beleéli magát valamibe. Nézzük akkor a jobbik részt.

A 2015-re vonatkozó tervek itten leledzenek.

- Új munkát találtam, vagyis inkább az új munka talált meg engem. Junior fejlesztőként. És még mindig nagyon szeretem. Akkor is, ha a kezdeti rózsaszín köd már nincs meg.

- Azt hiszem, ebben a pontban is komoly előrelépést tettem. Ez az év totálisan olyan volt, hogy elég sokszor volt benne olyan pillanat, amikor nem volt minden rendben körülöttem, bennem. Ennek ellenére sok olyan dolgot találtam, amik örömet okoznak: olvasás (lásd: előző poszt), koncertek, utazás, barátok, színezés, munka és mindenek felett a barátaim és a családom.

- Jó, szerintem ezt a barátokkal találkozós részt kimaxoltam. Már csak abban bízhatok, hogy elraktározzák az élményeket az idei évre.

- Fényképeztem is. Nem pont annyit, amennyit szerettem volna, de sikerült ellőni néhány kifejezetten jólsikerült képet is.

- Nagyon sokat tanultam magamról. Nagyon.

***

És akkor most nézzük a 2016-ra kitűzött célokat.

- Sokkal-sokkal többet tanulni és fejlődni, kapni végre teljes állást rendes fizetéssel.

- Tetőt a cica feje fölé.

- Spórolni és szépen visszafizetni (legalább nagy részben) a kölcsönöket és segítségeket.

- Itthoni, költséghatékony kikapcsolódások szervezése.

- Valamit sportolni, erősödni, izmosodni.

- Nem feladni.

Ne is kérdezzétek, hogy miért pont most. Csak úgy.

Szóval 2014 volt az eddigi legnehezebb évem (belinkelem a vele kapcsolatos várakozásaimat). Még 2011-et is sikerült felülmúlnia, pedig az sem volt sétagalopp. A kitűzött célok meglepő módon nagyjából megvalósultak, de egyáltalán nem úgy, ahogy terveztem.

– Az esküvőt megszervezni egy őrült ámokfutás volt, amit jobbára egyedül csináltam és annyira egyáltalán nem élveztem. Maga az esküvő azonban nagyon-nagyon jó volt, és örülök, hogy ezt az élményt nem hagytam ki az életemből. Egy dolog viszont biztos: soha többé nem megyek férjhez.
– Nagy nehezen abszolváltam is. Vért izzadva megírtam még egy cikket és leadtam a disszertációm felét is. Azóta hozzá sem nyúltam a kutatási témámhoz. Kicsit megrekedtem.
– Tepi marhára nem szerezte meg a másoddiplomáját.
– Felköltöztünk a fővárosba és egy meglehetősen jó lakást sikerült bérelnünk egész barátságos áron. Szóval ezzel kapcsolatban kifejezetten szerencsénk volt. Azóta sokkal többet beszélünk és találkozunk az itteni rokonokkal, ami nagyon jó érzés. TT-ékből azóta már két külön rész lett, ráadásul meg is bonyolódott minden.
– Ami a munkakeresést illeti, Tepinek egészen klassz munkahelye lett, én meg akkora pofont kaptam az első tisztes munkám képében, mint még sose. De erről rinyáltam már eleget.
– Ami a tanulást illeti, rajta vagyok az ügyön.

És akkor a tervek és célok 2015-re:

– Új munkát találni, ahol junior fejlesztőként dolgozhatok.
– Megtalálni azokat a dolgokat, amik akkor is boldoggá tesznek, ha épp nincs teljesen minden rendben körülöttem.
– Annyit találkozni a barátaimmal, hogy ne érezzék úgy, hogy hűtlen vagyok hozzájuk.
– Sokat fényképezni.
– Megtalálni elveszett önmagam.

Egyáltalán nem könnyű írni. Gondolkodni sem könnyű. Még érezni sem.

Tegnap, amikor lemondtad a közös programokat, annyira szomorú lettem. Pedig valahol tudtam, hogy így "helyes". Már napok óta nem sírtam. És ezután végre sikerült. És végre sikerült érezni és látni magam. De attól még szomorú voltam.

Már el akartam vele dicsekedni, hogy egész jól működik a parafa tábla és a színes cetlik rendszere. Hogy tényleg öröm levenni és összetépkedni őket. És még motivációs listát is írtam, amit a szekrényajtóra ragasztottam ki belülről. Hogy képes vagyok rá. Egyébként ez tart egyben: hiszem, hogy soha nem késő tanulni és hogy menni fog.

Ma edzettem is. Reggel! Nem hittem, hogy bírni fogom, de bírtam. És még jól is esett, úgyhogy ebből bizony rendszer lesz.

És nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy még valami munkaféle is lesz. Nem igazi munkaidővel, itthonról csinálva. Nem nagy dolog, gyakorlatilag pénz nem lesz belőle, de jó lehetőséget adna gyakorolni és talán valamiféle referenciának sem lenne rossz. Arról nem is beszélve, hogy végre korrekt és jófej emberekkel lehetne dolgozni.

Ezekről is akartam írni, de igazából másról is. Már napok óta fogalmazom, de egyszerűen képtelen vagyok értelmesen formába önteni. Talán egy másik nekifutással.