Még csak néhány óra telt el azóta, hogy megvettük a repjegyet, de egyszerűen nem bírok megnyugodni. Vár ránk PERU! Teljesen hihetetlen. Még mindig nem bírom feldolgozni, pedig ott figyel az emailjeim között a visszaigazolás, és a pénztárcám is sokkal karcsúbb lett. Megtettük az első lépést, hogy eljussunk a saját kis privát világvégénkre.
A következő lépcső a biztosítás megkötése lesz. Ha az ember ennyi pénzt elver repülőjegyre, akkor azér azt már érdemes bebiztosítania. Utána pedig jöhetnek a védőoltások, a szállások, a precízebb tervezés. Például kölcsön kell kérni valakitől egy hátizsákot. Óóóóó, és még annyi minden!
Aztán nem csak ezügyben tettem előrelépést. Megkezdődött a héten a suli is. Bizonyos szempontból nagyon kemény. Sokkal koncentráltabb és fegyelmezettebb figyelmet követel, mint a munka. Ráadásul egy nagyon kompetitív társaság jött össze, ami rám olyan szempontból jó hatással van, hogy húzza a teljesítményemet és nem hagy lébecolni, de cserébe emberileg kijön belőlem a vérmacska, amit meg ugyebár nem szoktak szeretni. Szóval nem hinném, hogy életre szóló barátokat szerzek, cserébe hajtok mint az állat, ami pedig közelebb visz ahhoz, hogy végre jó fejlesztő legyek. És ami a legjobb a suliban: hogy baromira élvezem. :)
Más dolgokban is haladunk. Például van már étkezőasztalunk és székeink! És le van terítve a szőnyeg. És van végre fürdőszoba bútor és gardrób. Már csak egy szobányi doboz van.
Éééééééés van Cicu! Purrog és nyávog és jön. Hozza a kis madzagját, hogy játsszunk vele. És megrágja a virágokat. És lehetetlen róla mobillal tisztességes képet csinálni, mert fekete mint az éjszaka. Hát nem csodálatos?!
És még csak március van. :D