Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak úgy vele rajtam kívül is, hogy bizony nekik van a legklasszabb szuperapájuk a világon. De mivel ez az apáknapi hétvége, én a saját Apukámról (és kicsit a többi klassz apáról a környezetemben) akarok írni.
Arról a klassz apáról, aki otthon vigyázott rám, amíg anyám a húgomat megszülte. Én anyámnak azt, hogy engem napokra magamra hagyott, nem annyira tudtam 1,5 évesen megbocsátani, a kórházban kishúgnéző helyett tehát közöltem vele, hogy én bizony nem megyek oda hozzá, mert "Apa itt van".
Arról a hősről, aki a szakadó hóesésben hazafuvarozott az oviból a téliszünetet megelőző utolsó napon, majd mikor zokogva közöltem, hogy de Cinike ott maradt az óvodában, akkor fogta és gyalog (kocsival már nem mert nekivágni a csúszós, havas útnak) elment a város másik végébe a nyomvadt kis plüssegérért, hogy az ő kislányának legyen mit ölelgetni a téliszünetben is.
Arról a nagyszerű apáról, aki mesét olvasott minden este, aki vóvókutyásat játszott velünk négykézláb az asztal körül, aki megtanított sakkozni, aki kifésülte a hajamat (mert anyámmal ellentétben ő nem cibálta), aki a nyakába vett, aki simogatta a hátam amíg elaludtam, aki elvitt magával a munkahelyre, ha már lábadoztam vmi otthonmaradós vírusból, aki minden táncos fellépésre elvitt és elfuvarozta a barátnőimet is, aki minden reggel elvitt kocsival a gimibe, aki bárhova értem jött akármikor is hívjam. Aki megtanított, hogyan írjam le a kettes számot, aki számtalan estén keresztül oldotta meg velem a matematika versenyfeladatokat, aki kikérdezte a töri évszámokat.
Arról a csodás apáról, aki mikor péntek délben sírva felhívtam, akkor fogta magát, beült a kocsiba és délután négyre minden cuccommal (ami nem volt kevés) hazaköltöztetett Debrecenből.
Arról a gondoskodó apáról, aki egy héten keresztül a kórházi személyzet munkáját átvéve ápolt engem, hozta-vitte az ágytálat, segített mosakodni, enni hozott, tartotta bennem a lelket, ha már a fájdalmat máshogy nem tudta enyhíteni.
Nekem van a legjobb apukám. A legeslegjobb. Nekem ő a leg. Az életem összes fontos dolgában ott volt. Ha nem személyesen, akkor a fejemben. Ő tanított arra, hogy bármilyen körülmények között beszélhetek arról, hogy mit miért tettem. Hogy az emberek közötti egyetlen híd a kommunikáció. Hogy mindenki lehet értékes, érdemes adni egy esélyt. Hogy nem számít a származás, a bőrszín, a szexuális orientáció. Hogy liberálisnak lenni nem szitokszó. Hogy a tehetség nem átok, hanem lehetőség. Hogy a kemény munka hozhat eredményeket, de nem minden. Hogy tanulni sosem késő.
Hogy attól, hogy más vagyok, még megtalálhatom a helyem a világban.
És azt is tudom, hogy az én nagyszerű apámat is nevelte egy apa, akit egész életemben csodáltam a hatalmas tudásáért, a széles látóköréért, az olvasottságáért, azért, hogy a korától függetlenül is szenvedélyesen szeret tanulni. Egyszer majd szentelek egy teljes posztot az én drága Papikámnak, mert ennyi kicsiben nem lehet elmondani, hogy milyen sokat tett a családjáért, a tanítványaiért, a közösségért, ahol él. Lenyűgöző ember, aki nagyon jó apukát nevelt nekem.
Nekem ők az abszolút apai példaképek. Minden nap azon igyekszem, hogy méltó legyek a nevükre.