Én egy lusta blogger vagyok. Vagy inkább elfoglalt. De voltam külföldiában, és már régóta el akarom mesélni, úgyhogy el fogom.
Szóval meglátogattam D.-t egy pár hete Németországban. Életemben először repültem, ami számomra nagyszerű élmény volt: Megcsodálhattam éjjel Kölnt (és hazafelé Budapestet is) felülről. Mintha egy hatalmas karácsonyi égősor bonyolult mintázata bontakozna ki a párából. Mesés. :)
Nem akarok igazán részletekbe menő elemzést írni, inkább csak megörökíteném azokat a dolgokat, amik mély nyomot hagytak bennem (túl azon, hogy nagyon jól éreztem magam D.-vel, sokat beszélgettünk, meg nevettünk, meg hülyéskedtünk).
Szóval: első nap az úticél Köln volt. Már volt karácsonyi vásár, sok kedves németke, mérsékelt hideg. A dóm meseszép. Felmásztunk a toronyba, ami még a tébolyító tériszonyom ellenére is megérte. Végig az járt a fejemben, hogy milyen öreg, és hogy mennyire részletgazdag.
Volt még Rajna parti séta, meg csoki múzeum (3 órán keresztül benn voltunk, képzelheted, hogy élveztem :)). Este meg sétáltunk a sétáló utcában. Ahol sok volt az utcazenész meg a koldus! És ez alól nem volt kivétel a Dóm környéke sem.
20-30 méterenként ült egy fiatal férfi vagy nő, olyan harminc körüliek, és koldultak. Törökülésben a földön és kutyával! Igen, minden koldus mellett ült egy rendezett eb, az ebek többségén kis kutyapulcsi, előttük kajás tálka.
Németországban amúgyis szinte mindenkinek van kutyája. D. szerint sok embernek nem is gyereke, hanem kutyája van. A boltokba is bejöhetnek, még szájkosár sem kell nekik (álltam a H&M-ben, nézegettem a felsőket, mikor megfordulva egy marha nagy szürke jószágba ütköztem).
Sok az utcazenész meg a biciklis is. Mindenfelé bicikliutak, jó lenne, ha már itthon is itt tartanánk.
És ami még meglepett: Elsétáltunk vmelyik délelőtt a temető mellett is. Tudom, morbid vonzódás, de szeretek temetőkben sétálni, szal mondtam D.-nek, hogy menjünk be. Pici kis városrész pici kis temetője volt. Gyönyörűen rendezett sírok, ápolt utacskák, minden olyan.. új? Igen, bizony, a sírkövek nagyrésze újra volt cserélve, szolíd márványlapok, minimális giccs, alig néhány szobrocska, minden sír meggereblyézve, kigyomlálva, beültetve virágokkal. Hol lát itthon ilyet az ember? Egészen természetes dolog,h a régi sírokat már nem gondozzák olyan rendszeresen, hogy a kősírokat belepi a moha, hogy a sírkődivat is megváltozik az évtizedek során. Tudom én, hogy ez egy kicsi városka, meg fiatalka is, de azért nem ennyire. Aztán meglett a titok nyitja is: mégpedig a sírok mellé tűzdelt kis kártyákban. Sírkőgondozó cég, kéremszépen...
Szóval élmény volt, kulturális különbség volt, világlátás az idei évre kipipálva.