Holdvilág

Bemutatom a blog szereplőit, nem fontossági sorrendben és valószínűleg a teljesség igénye nélkül.

M.
Csodálatos barátom. Bikanyakú, négerorrú, legjobb humorú. Aki úgy szeret, ahogy vagyok.

A.
Legeslegrégebbi legjobb barátnőm. Már az ovi óta. Meg a zsenik szakkörében. Meg a gimiben. És azóta is, mindig. Aki tényleg betartotta, hogy mi mindig barátok leszünk, és ezért nagyon szeretem.

G. barátnőm
Együtt sakkoztunk és megvigasztaltam, mikor a táborban sírt. Azóta töretlenül barátnőm. Szőke.

T.
Barátom. Mindig tudja, hogy mit akarnak hallani a lányok. Rendszerint azt mondja nekik. A vesémbe lát.

E.
Fiatal barátnőm, aki T. kedvese. Csajos bulik emlékei kísérnek minket.

G. barátom
Úgy barátkoztunk össze, hogy egymás mellett ültünk a buszon. Nagyon jókat lehet ám vele beszélgetni. Nagyon. És sose fogadok szót neki, de azért szeret.

Sehi
Van benne valami egyszerre melankolikus és végtelenül vidám. Igazi femme fatale. Kreatív. Az egyik legszebb lány, akit ismerek.

Gy.
Exem. Fura. :)

Nyanyett
Egyetemi barátnőm a gólyatábor óta. Nagyon különbözőek vagyunk és mégis. Ha Pestre költözünk, jó lesz, hogy ő már ott van.

Ofélia
Laktunk együtt az egyetem alatt, azóta közeli barátnőm. Ő a tipikus példa arra, hogy kicsi a bors, de erős.

D.
Tesókám. Nincs, aki nála jobban ismerne.

Anyám
Eszméletlen finomakat főz, és rendszerint akkor telefonál, mikor vacsorázok.

Apám
Szeretnék hasonlítani rá.

Papikám
Apai nagyapám. Kislánykoromban azt gondoltam, ő a világ legokosabb embere. Tulajdonképpen igazam volt.

Szupernagyim
Apai nagymamám. Humor és végtelen türelem jellemzi. Ő a család lelke.

Gonoszmáté
Gonosz velem, ezért amikor kedves, az ünnepnap.

P.
Szerelmem, kedvesem, párom, lelki társam, másik felem, kuktám, macskám, aki a zuhanyrózsát tartja miközben hajat mosok, hogy ne fázzak.

Ja igen, és én:
ithil

Hamarosan idevésem a szokásos évzáró összefoglalómat, de most tényleg csak néhány apróságra gondoltam:

- Előszöris megint vacakol a freeblog. Zoli már régebben elhatározta, hogy elköltözik, aliza már elköltözött, ahogyan maitai is. Énis el fogok költözni. P. segít, hogy hiánytalanul átvándoroljanak a bejegyzések, esetleg a kommentek is. De majd észreveszitek, nem maradtok le semmiről, elvégre az a cél, hogy az olvasók is velem költözzenek. :)

- Megnéztem ma A hobbitot. Hát, végülis vállalható film, de azért nem egy LOTR. Túl hosszú lett, amit most kicsit szükségtelennek érzek. Volt egy-két céltalan jelenet, illetve nekem kicsit túl sok és túl hosszú ork-kaszabolás. Viszont a zene és a táj szokás szerint zseniális, a Bilbót játszó színész pedig piros pontot kap az alakításáért. Galadriel ruhája pedig meseszép.

- Olvasom a Vágy és vezeklést, de tisztára görcsbe van a gyomrom, mert már tudom, hogy a szereplők menthetetlenül a vesztükbe rohannak. (láttam ugyebár a filmet)

- Különben meg túl vagyunk a karácsonyi őrületen, oda-vissza utazgatáson, és végre itthon. Ahol a legeslegjobb.

- Egyébként a legjobb ajándékok a P.-nek adott repülés, meg a Gonoszmáténak varrott kisegér, meg D.-nak a fűszerpolc, mert annyira nagyon örültek. :)

Én még sose örültem így a decembernek. Mostmár jöhet a tél. Tárt karokkal várom az öt fok alatti hőmérsékletet, a havazást és a karácsonyi őrületet. Ha lenne rá lehetőség ebben az albiban, akkor már ki lenne függesztve az a nagyon kis szupi adventi naptár, amit még D.-val vettem Paderbornban. Így marad a mikulás-várás, és a karácsonyfánk tervezgetése. Idén ugyanis lesz saját kis fánk. Még nem tudjuk, hogy cserepes vagy vágott fenyő. Nekem igazából utóbbi adná meg az igazi hangulatot, mert otthon is mindig olyan van. De majd kitaláljuk.

Lesznek saját díszeink is. Már tavaly kaptunk párat Nenétől meg Nyanyettől, de még veszünk meg készítünk hozzájuk. És persze elkezdődhet a nagyüzemi ajándék-láz is. Mondtam P.-nek, hogy kicsit hamarabb díszítsük fel itthon a fát, meg csináljunk karácsonyi hangulatot, mert az ünnepeket igazából majd a szüleinkkel meg a nagycsaláddal töltjük. Már csak mamáék miatt is. Meg mert még sose karácsonyoztam máshogy és nagyon fura lenne. És mert anyám halálosan megsértődne. Meg Papikám is. És apámnak is nagyon hiányoznék.

Üröm az örömben, hogy vége a "no shave November"-nek és P. leborotválta a szuperszexi arcszőrzetét.

Itt volt B. A pénteki napot kb. fél 11-től este 6-ig együtt töltöttük. És végigbeszélgettük. Szokás szerint hagyott egy halom gondolkodnivalót, aztán elment. Majd most megint nem hallunk egymásról túl sokat januárig (bár megígérte, hogy majd ír), aztán januárban meg "talánkávézunk" egyet. :)

Tesókámat elvittem spinningelni. Azt hiszem, azért egy kis megelégedéssel töltött el, hogy bár egész életünkben ő volt a fittibb, most én voltam az, aki végigtolta becsülettel a másfél órát, míg ő olyan 40 perc után totál kipurcant. Azér nem bízom el magam, még két hét és ugyanolyan fitti lesz, mint én.

ja, és még mindig MUSE !!

Akartam már mesélni, hogy milyen piszok szerencsés vagyok. Kezdjük ott, hogy tervezett gyerek voltam, kedves szüleim már nagyon várták, hogy legyek, és egészen egészséges voltam. Mondjuk Anyám kicsit aggódott az elején, úgyhogy éjszakákat virrasztott az ágyam mellett azt nézve, lélegzem-e.

Van nekem továbbá Tesókám. Kicsi köztünk a korkülönbség, együtt nőttünk fel, és most telt el a leghosszabb idő, hogy nem laktunk együtt. Nem hiszem, hogy van ember, aki nála jobban ismer. Gyerekként mindig azt kívántam, hogy bárcsak a fejébe láthatnék - ma már tudom, hogy egy kicsit mindig odaláttam. :)

Most jönnek azok a részek, amik már nem számítanak manapság olyan szokványosnak. A szüleim nem váltak el. Lassan 30 éve házasok, szerintem elég boldogok is. Szeretnek minket, és ezt rendszeresen ki is mutatják. Támogatásuk megnyilvánul érzelmiekben, és ha kérjük, akkor erejük szerint akár anyagiakban is. Élnek tovább a nagyszüleim is, mind a négy. Nagyon szeretnek minket, ha tudnak, akkor eljönnek a családi ünnepeken - apai nagyszüleim pl. több, mint 20 éve mindig velünk töltik a szentestét. Szupernagyim amúgy is nagyon szuper: fiatal és fiatalos nagymama, aki töretlen humorérzékkel gondoskodik Papikámról.

És még tudom fokozni. Apám testvérének és a férjének részben ugyanaz a baráti köre, mint Anyáméknak, így lehet az, hogy van 4 család, akik rendszeresen összejárnak (kb. 2-3 hetente) valamelyiküknél főzni, beszélgetni. Anyám öccse és a felesége a keresztszüleim. Az uncsimékkal együtt nőttünk fel, nagyon sokat játszottunk gyerekként. Anya minden nap felhívja keresztanyámat.

Ezen kívül szoros még a családi kapcsolat Szupernagyim öccsének özvegyével, aki harmadik nagymamánk, illetve az ő gyerekével és annak családjával. A másoduncsim olyan, mintha elsőfokú unokatestvérem lenne. Úgy is szoros a családi kapocs, hogy ők többszáz kilométerre laknak.

Amúgy ezen kívül is tök sok dolog miatt érezhetem magam szerencsésnek. Elsősorban P. miatt. Aztán a barátaim miatt, akik vannak szép számmal és elviselik/megértik a hülyeségeimet. És egész eddigi életemben azt csinálhattam, amit szeretek és élvezek. Én már elmondhatom, hogy volt 25 jó évem. :)

Sűrű, buszos, utazásos hét volt az elmúlt, ahol még az angolomat is kamatoztathattam. Szívem szerint az összes fényképet felpakolnám ide, hogy lássátok micsoda helyeken jártunk, de ennyi hedonizmust most nem engedélyezek magamnak.

Jó volt D.-vel ez a kis tavaszolás. :)

(najó, képek nélkül és gyorsan:

- Passau. Még éjszaka is megkapó. 50ezer lakosból pedig 10ezer diák.
- Strasbourg a szerelmem. Még sose jártam Franciaországban, de ide visszajönnék még.
- Brüsszel. Na ez a város feeling. Delirium tremens Pub. Hoztam egy sört. Júniusban megiszom. :)
- Antwerpen kellemes hely, olyan jókis vásárolgatós.)

Én egy lusta blogger vagyok. Vagy inkább elfoglalt. De voltam külföldiában, és már régóta el akarom mesélni, úgyhogy el fogom.

Szóval meglátogattam D.-t egy pár hete Németországban. Életemben először repültem, ami számomra nagyszerű élmény volt: Megcsodálhattam éjjel Kölnt (és hazafelé Budapestet is) felülről. Mintha egy hatalmas karácsonyi égősor bonyolult mintázata bontakozna ki a párából. Mesés. :)

Nem akarok igazán részletekbe menő elemzést írni, inkább csak megörökíteném azokat a dolgokat, amik mély nyomot hagytak bennem (túl azon, hogy nagyon jól éreztem magam D.-vel, sokat beszélgettünk, meg nevettünk, meg hülyéskedtünk).

Szóval: első nap az úticél Köln volt. Már volt karácsonyi vásár, sok kedves németke, mérsékelt hideg. A dóm meseszép. Felmásztunk a toronyba, ami még a tébolyító tériszonyom ellenére is megérte. Végig az járt a fejemben, hogy milyen öreg, és hogy mennyire részletgazdag.

Volt még Rajna parti séta, meg csoki múzeum (3 órán keresztül benn voltunk, képzelheted, hogy élveztem :)). Este meg sétáltunk a sétáló utcában. Ahol sok volt az utcazenész meg a koldus! És ez alól nem volt kivétel a Dóm környéke sem.

20-30 méterenként ült egy fiatal férfi vagy nő, olyan harminc körüliek, és koldultak. Törökülésben a földön és kutyával! Igen, minden koldus mellett ült egy rendezett eb, az ebek többségén kis kutyapulcsi, előttük kajás tálka.

Németországban amúgyis szinte mindenkinek van kutyája. D. szerint sok embernek nem is gyereke, hanem kutyája van. A boltokba is bejöhetnek, még szájkosár sem kell nekik (álltam a H&M-ben, nézegettem a felsőket, mikor megfordulva egy marha nagy szürke jószágba ütköztem).

Sok az utcazenész meg a biciklis is. Mindenfelé bicikliutak, jó lenne, ha már itthon is itt tartanánk.

És ami még meglepett: Elsétáltunk vmelyik délelőtt a temető mellett is. Tudom, morbid vonzódás, de szeretek temetőkben sétálni, szal mondtam D.-nek, hogy menjünk be. Pici kis városrész pici kis temetője volt. Gyönyörűen rendezett sírok, ápolt utacskák, minden olyan.. új? Igen, bizony, a sírkövek nagyrésze újra volt cserélve, szolíd márványlapok, minimális giccs, alig néhány szobrocska, minden sír meggereblyézve, kigyomlálva, beültetve virágokkal. Hol lát itthon ilyet az ember? Egészen természetes dolog,h a régi sírokat már nem gondozzák olyan rendszeresen, hogy a kősírokat belepi a moha, hogy a sírkődivat is megváltozik az évtizedek során. Tudom én, hogy ez egy kicsi városka, meg fiatalka is, de azért nem ennyire. Aztán meglett a titok nyitja is: mégpedig a sírok mellé tűzdelt kis kártyákban. Sírkőgondozó cég, kéremszépen...

Szóval élmény volt, kulturális különbség volt, világlátás az idei évre kipipálva.