Ha ez az este nem úgy alakulna mégsem, már akkor is megérte, mert kedd óta folyamatosan vigyorgok, képtelen vagyok enni és nagyon boldognak érzem magam..
Még a gimiben kitaláltuk A.-val, hogy mi, na mi aztán nem leszünk olyanok, mint az anyáink. Ez nem valami könnyen kivitelezhető dolog (nevelés-öröklődés elleni harc), de azért próbálkozunk.
De azt hiszem, van még néhány apróság, amit esetleg megszívlelhetünk, ha a sors furcsa fintora során gyerekünk lesz. (most nem szeretném boncolgatni a ki milyen életre vágyik témát; ennek köszönhető ez a szóhasználat)
Szóval. Fontos jótanács. Egy gyereket legjobb esetben is kb. 20 éves koráig lehet nevelni. Utána minden erőlködés falrahányt borsó, befolyásolás, visszataszító majomszeretet és a vágy, hogy a kedves szülő élhesse a gyereke életét.
Tanítsd meg a gyereked mindenre, amit jónak látsz, szeresd, neveld, és mikor lejárt az időd és már felnőtt, akkor a legjobb amit tehetsz, hogy belátásod szerint támogatod és szereted őt.
Ehhez még annyit fűznék hozzá, hogy minden kedves anyuka, aki megpróbálja irányítani a kisfiát, gondolkozzon el azon, hogy ő randizott volna-e valaha egy olyan 30+ pasival, aki még az anyjával él (akár képletesen).
Címkék: én randi nevelés anyám A
1 komment
A keleti kultúra élvezete számomra két dologban csúcsosodik ki mostanában: a sushi és a tea szeretetében. Mindkettőt Gy.-vel. Sejtelmes félhomály, gyertyák, hangulatvilágítás, tökéletes dekoráció és egyfajta elkülönülés. Néha kell közénk egy asztal, hogy igazán a másikra tudjunk koncentrálni. Minden ilyen alkalom a legjobb "randink".
És még finom is. :))
