Ennek a posztnak tulajdonképpen tegnap kellett volna megszületnie, de annyira sűrűre sikerült a napunk, hogy nem adódott rá alkalom. Mindenesetre ma felvetem a problémát, hátha nem talál süket fülekre.
Én nem tudom, más hogy van vele, de nekem nagyon nehéz úgy jól éreznem magam egy kisközösségben, hogy a csoport egy tagja érezhetően nem kedvel.
Pontosítok, mert Amerikában ez nem volt teljesen egyértelmű, Sophie csodálkozott is, hogy mennyire leszarom, mit gondolnak rólam.
Tehát kisközösség alatt értsünk egy olyan társaságot, ahol többségében olyan emberek vannak, akikkel gyakran kerülök kontaktusba és fontos számomra, hogy pozitívan ítéljenek meg - egyszerűbben: a barátjuk szeretnék lenni. Namármost ha van valaki a társaságban, aki éppen ellentétesen viszonyul hozzám (és ráadásul elég fontos, domináns tagja a csoportnak), az engem iszonyatosan tud zavarni.
Kétféle megoldásom van a szituációra:
1. Tovább szűkítem fejben a csoportot, kizárom a velem ellenséges tagot/tagokat és keresem csak azok társaságát, akik részéről kölcsönös szimpátiát észlelek. Ez egy nem teljesen kifizetődő elszeparálódás, de a gyakorlati megvalósításban eredményezett néhány nagyon közeli barátot. :)
2. Egyáltalán nem találkozok azzal, aki ennyire negatívan ítél meg engem, ha mégis muszáj, akkor tudatosan kerülöm, levegőnek nézem (udvariassági formulák azért játszanak, sose lennék olyan bunkó, hogy ne köszönjek). Ezzel általában az a helyzet, hogy így előbb-utóbb az egész csoporttal megszakad a kapcsolat. (Megfutamodok, háhá.)
Túl sokat adok mások véleményére? Megeshet. Nem érdemlik meg? Megeshet.
Még egy apróság. Én most tényleg mindent megtettem a jó viszony érdekében. Tényleg. És nem vagyok igazán hozzászokva az ilyen jellegű pofáncsapásokhoz a fenébe is...
