A nagy elvágyódásban eléggé elszigeteltem magam. Nem voltam elég figyelmes a barátaimhoz, kisebb-nagyobb falakat húztam, hogy egyszerűbb legyen. De persze mindig kiderül, hogy ez egyáltalán nem az egyszerűbb út, sőt..
Tartozom telefonhívásokkal, kávékkal, skype beszélgetésekkel, floorball edzéssel, emailekkel, néhány jó szóval, egy-két őszinte "Hogy vagy?"-gyal. Próbálom újra felvenni a fonalat, visszarázódni a várakozó lebegésből, csinálni, menni. Mert amúgy ezek a nagyszerű emberek sokkal többet is érdemelnek ennél. Több figyelmet, több őszinteséget és mindenek előtt több időt.
Időm úgy 20 éve nincs igazán. Én egy ilyen koraérett kislány voltam, aki mindent halálosan komolyan vett és a legjobb akar(t) lenni valamiben. Szóval az életem egy folyamatos prioritási lista. Igyekszem most előrébb venni a méltatlanul elhanyagoltakat. Igyekszem.