Most írhatnám, hogy nekem van a legnagyszerűbb férjem az egész kerek világon, de ez pontosan azt a lényeget fedné el, ami az igazság.
Írom inkább helyette azt, hogy milyen csodálatos ember az én férjem (hah! :)), mert úgy él, hogy én nagyon szeretve érzem magam tőle, és Feldmár mindig azt mondja, hogy nem az a lényeg, hogy hányszor mondom el valakinek, hogy mennyire szeretem, hanem hogy a másik boldog-e velem, jó-e neki ez így, szeretve érzi-e magát. Szóval én boldog vagyok, mert Tepi olyan, amilyen. És például ilyeneket tesz meg értem, nekem:
– Elmosogat akkor is, ha nem kérem. És kiviszi a szemetet. És egyáltalán bármilyen házimunkát megcsinál.
– Elkísér a boltba, az orvoshoz, a piacra, vagy akárhová csak akarom.
– Gesztenyét hoz nekem Csillebércről. Nem is egyet!
– Megsimogatja helyettem is a telepi kóbormacskát, és le is fotózza nekem.
– Rózsát hoz az évfordulónkra, amit én teljesen elfelejtettem.
– Meghallgatja a legapróbb részletekig minden mondanivalómat (ami nem kevés!), és még szereti is.
– Azt mondja a telefonba, hogy vesz májkrémet vacsorára, de aztán lusta sorbanállni, úgyhogy inkább mignon-t vesz nekem, mert tudja, hogy mennyire szeretem.
A sort nyilván a végtelenségig lehetne folytatni, de a lényeget talán ennyi is megvilágítja. Én boldog vagyok, és tudom, hogy sokszor nem mutatom ki eléggé, hogy mennyire fontos ő számomra és milyen hálás vagyok érte.
Csak remélni tudom, hogy amikor azt mondom neki, hogy "szeretlek", akkor tényleg szeretve érzi magát és boldog velem ő is.
